A kisebbségi lét színes és sokszínű mozaikja: egy optimista perspektíva A kisebbségi lét gyakran tele van kihívásokkal és nehézségekkel, de ha jobban szemügyre vesszük, felfedezhetjük benne az élet gazdagabb, sokszínűbb oldalát is. Az identitásunk sokszo

Ritkán jelenik meg interjúkötet hazai magyar berkekben. Életútinterjúk lapokban sem sűrűn fordulnak elő, mert ez egy nehéz műfaj, komoly felkészülést igényel a riporter részéről, az olvasók pedig kezdenek leszokni a hosszabb szövegekről. Marad a Pátria rádió, ott van idő és tér ilyen finomságokra. Molnár Norbert most közreadott beszélgetései is ott hangzottak el.

Napjainkban már sokkal ritkábban merül fel az a kérdés, hogy vajon léteznek-e hírességeink, szlovákiai magyarokként. Pedig természetesen vannak, méghozzá bőven. Az élet számos területén felfedezhetünk olyan egyéneket, akik szakmájukban kiemelkednek, és nemcsak helyi, hanem országos szinten is elismertek, sőt, sokan közülük külföldön is népszerűbbek, mint itthon. Ráadásul a tehetségek ma már valóban lehetőséget kapnak a kibontakozásra és a sikerre. Igen, a magyar közösség tagjai is! Aki ezzel nem ért egyet, bátran lapozzon bele ebbe a kötetbe. Akárhol is kezdi, biztosan talál olyan neveket, akik közel állnak a szívéhez.

A riportalanyok zöme művész, vagy művészettel is foglalkozó, széles látókörű, kreatív ember. Többségük a rendszerváltás előtti évtizedben volt tinédzser, vagyis egy ma már sokak számára történelemnek számító korszakban szocializálódtak. De az is érdekes, milyen volt az ifjúkor vagy a pályakezdés a kilencvenes években, a hirtelen jött szabadságban. És mindannyian beszélnek arról, hogyan boldogultak kisebbségi magyarként, érezték-e valaha, hogy lépéshátrányban vannak emiatt.

Ahhoz, hogy a közös téma valóban kiemelkedjen, elengedhetetlen volt egy tehetséges riporter jelenléte, aki képes kihasználni az alanyai bizalmát, finoman irányítja a beszélgetéseket, és folyamatosan fenntartja a diskurzus dinamikáját. A húsz interjú, melyek 2022 márciusától 2023 decemberéig zajlottak a Pátria rádióban, csupán egy szelete a teljes anyagnak; összesen hatvan további beszélgetés is készült, melyek sajnos nem kerültek be a könyvbe. Az igazi értékét a könyv annak a képessége adja, hogy az olvasó elveszik benne az időben: éjszakákon át tartó olvasási maratonokat élhet át, és a végén mégis egyfajta hiányérzete marad – vágyik arra, hogy megismerje a többi interjúalanyt is. (Ez kétségtelenül egy finom célzás a NAP kiadó és a szerző irányába, hogy érdemes lenne elgondolkodni a folytatáson.)

Színészek, filmrendezők, képzőművészek, irodalmárok, történész, tudós, műfordító, performer, borász... Elfogult vagyok, mert ez utóbbi kivételével valamennyiükkel tegező viszonyban vagyok, hosszú évek óta követem pályájukat. Onnét lehet tudni, hogy jó a könyv, hogy egy csomó új dolgot megtudtam róluk.

Az életünk során sok olyan gondolat és érzés rejtőzik bennünk, amelyek sosem kerülnek napvilágra. Talán sosem volt alkalmunk megosztani őket, mert a világ a legfrissebb sikereinkről és teljesítményeinkről kíváncsi, vagy mert a személyes történeteink túl intimnek tűnnek ahhoz, hogy mások előtt feltárjuk őket. Képzelj el egy pillanatot, amikor egy művész, akinek mindenki a legújabb alkotásait dicséri, egy csendes, elhagyatott helyen ül, és arról mesél, hogy a legnagyobb ihletet nem a siker, hanem a kudarcai hozták el számára. Hogy minden egyes új festmény mögött ott áll egy elfeledett álom, egy régi vágy, ami nem teljesült, és amit sosem osztott meg senkivel. Vagy gondolj egy színészre, akit a legújabb szerepe kapcsán kérdeznek, de valójában a legmélyebb sebei és félelmei azok, amik formálták őt, amiket sosem mondott el másnak. Számára a siker nem csak a reflektorfény, hanem a magány is, a bizonytalanság, ami minden nap kíséri. Ezek az elmondatlan történetek teszik igazán egyedivé az embereket, hiszen mindenki hordoz magában titkokat, fájdalmakat és örömöket, amelyekkel nem találkozik a világ. Az igazi mélység a szavak mögött rejlik, azokban a pillanatokban, amikor a lelkünk legrejtettebb zugait felfedjük – talán csak egy barátnak, vagy egy ismeretlennek, aki megérti a csendet.

A rádiós változatban, ahol a beszélgetések közben felcsendülő összenevetések és spontán reakciók színesítik a műsort, ez még inkább nyilvánvalóvá válik, mint írásban. Az írott szöveg azonban egy másik előnnyel bír: nyelvi és stilisztikai szempontból kissé kidolgozottabb, de csak annyira, mint amikor hazaérve finoman átfésüljük a fodrász által megálmodott gyönyörű frizuránkat, és teljes mértékben elégedettek vagyunk az eredménnyel.

De milyen is az igazán jó interjú? Sokak vélekedése szerint ez a legbonyolultabb, ugyanakkor a legszebb újságírói műfaj. A kérdezés művészete ugyanis nem csupán tanulható, hanem inkább egyfajta természetes érzék, amelyet fejleszteni lehet – például e könyv segítségével. A sikerhez elengedhetetlen egyfajta pszichológiai érzékenység, empátia, valódi érdeklődés, beleérzés, valamint a megfelelő mértékű szakmai tudás és arányérzék. Fontos, hogy a kérdező jól ismerje az alany munkásságát, de talán még ennél is lényegesebb, hogy valóban kíváncsi legyen, ne csupán egy feladatot hajtson végre. Az alany ezt azonnal megérzi, függetlenül attól, hogy éppen első vagy tizedik interjúját adja. Az első találkozás sem feltétlenül hátrány, sőt, ha a fenti szempontok teljesülnek, könnyedén megtalálhatják a közös hangot, és egy élvezetes, tartalmas beszélgetés bontakozhat ki.

Amikor a kérdező már régóta ismeri a riportalanyt, egy különös varázslat lép életbe. Az interjúk ilyenkor egyedi légkörrel telítődnek, ahol a két fél közötti bizalom átszövi a beszélgetést. A riportalany olykor annyira belemerül a beszélgetésbe, hogy elfelejti: ez nem csupán egy intim párbeszéd, hanem egy olyan pillanat, amelyet sok más ember is meg fog hallgatni vagy olvasni. Az ilyen alkalmak során a válaszok sokkal szívből jövőbbek és őszintébbek, mintha csak a barátok között zajlana a diskurzus.

A fogyasztó ebben a pillanatban különlegesnek érzi magát, mintha egy fontos esemény részese lenne. Megtiszteltetésként éli meg, hogy részt vehet ebben a párbeszédben, ahol a véleménye és tapasztalatai számítanak.

Engedjék meg, hogy egy szubjektív gondolatot megosszak: hosszú ideig vívódtam azon, vajon helyénvaló-e tegeződni egy komoly lap számára készült interjúban olyanokkal, akiket régóta ismerek. Gyakran az utolsó pillanatban váltogattam a stílust, és a szöveget "magázódósra" alakítottam, még néhány évvel ezelőtt is, mert úgy éreztem, az olvasónak nem dolga, hogy tudomást szerezzen a mi személyes kapcsolatunkról. Ez a könyv viszont véglegesen rávilágított arra, hogy a tegeződés nemcsak jó dolog, hanem bátor döntés is, hiszen érdemes nyíltan felvállalni a régi ismeretségeket a nagyközönség előtt. Az olvasó, úgy vélem, örömmel fogadja ezt a két ember közötti intim köteléket. Bár a "bizonyára" kifejezés talán nem teljesen helyénvaló, mivel be kell vallanom, hogy nehezen tudtam beleélni magam az átlagolvasó helyzetébe; csupán a Sütő Zsolttal folytatott beszélgetést tudtam teljesen kívülállóként értékelni. Molnár Norberthez hasonlóan én sem vagyok borkedvelő; csupán színük alapján tudom három nagy csoportra osztani a borokat. Ezért sosem mernék interjút készíteni egy neves borásszal. Azonban ez a beszélgetés annyira informatív és izgalmas, hogy felkeltette az érdeklődésemet, sőt, kissé szégyellem is magam a bor tudományának és filozófiájának eddigi figyelmen kívül hagyása miatt. Sőt, Sütő Zsolt is megjegyzi, hogy Molnár Norbert laikusként meglehetősen konkrét kérdéseket tesz fel neki a borkészítés folyamatáról. Számomra ez az interjú példázza legjobban a felkészültség jelentőségét, és azt, hogy miként lehet sikeresen navigálni ismeretlen vizeken.

A kötet beszélgetései valóban kiemelkedően hosszúra nyúltak, átlagosan tizenhét oldal terjedelműek. Ez, ahogy már korábban is említettem, igazi különlegességnek számít. A rádiós változatban egy-egy alanyra átlagosan 45 percet szántunk, azonban Győry Attila, a sokoldalú író, dunai hajós és könyvkereskedő esetében ez az időtartam megduplázódott. Az ő életének kalandos fordulatai ugyanis túllépnek a megszokott kereteken. Ezen időtartam alatt igazán mélyreható betekintést nyerhetünk a sikeres magyar emberek életébe és tapasztalataiba.

Külön izgalom, hogy bónuszként egy életútinterjú is készült a szerzővel. Ez a beszélgetés, amely Bőd Titanilla sportújságíró érdeme, talán először ad lehetőséget arra, hogy a hosszú újságírói karrier tapasztalatait és élményeit mélyebben megismerhessük.

A kötet zárásához érve bízom benne, hogy sokakban felébred a kíváncsiság. Egy érdeklődő kérdező nélkül ugyanis nem születhetett volna meg ez a nélkülözhetetlen mű.

Engedd meg, hogy megosszam veled, miért érzem különlegesnek ezt a kötetet. A megkérdezettek közül sokan említik azokat a művészeket, akik a könyv lapjain szerepelnek. Akár közös munkakapcsolatok, akár tisztelet és elismerés révén, egy szoros, színes közösség képe bontakozik ki előttünk. E közösség tagjai mélyen értékelik egymást, és bár lehet, hogy különböző utakon járnak, a legfontosabb társadalmi és szakmai kérdésekben gyakran egyetértenek. Ez a dinamika a rádiós verzióban nem mindig érhető tetten, de itt, a kötetben világosan kirajzolódik. Ezen okok miatt tartom a Monogram című életinterjú-kötetet rendkívül fontosnak és hiánypótlónak.