Az irgalmasság pápája – egy emlékezés Ferenc pápa örökségére A Vatikáni hírek hasábjain szeretnénk tiszteletünket kifejezni Ferenc pápa emlékének, aki életével és tanításaival mély nyomot hagyott a világban. Halála egy olyan pillanat, amikor megállunk, h

Ma reggel váratlanul búcsút intett nekünk a pápa, miután Húsvét napján utoljára osztotta meg Urbi et Orbi áldását a Szent Péter-bazilika impozáns erkélyéről. Ezt követően még egy utolsó alkalommal járta végig a hívek sorait, hogy megáldja és köszöntse őket. Pápaságának középpontjában mindig is az irgalmasság állt – írja vezércikkében Andrea Tornielli, a vatikáni Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője.

"Isten irgalmassága a mi szabadulásunk és boldogságunk. Mi az irgalmasságból éltünk, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy irgalmasság nélkül legyünk: ezt lélegezzük be. Túl szegények vagyunk ahhoz, hogy feltételeket szabjunk, szükségünk van arra, hogy megbocsássunk, mert nekünk is megbocsátást kell nyernünk". Ha van olyan üzenet, ami a leginkább jellemezte Ferenc pápaságát és ami meg fog maradni az utókornak, akkor az az irgalmasság üzenete - kezdi vezércikkét Andrea Tornielli, a Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője.

A pápa váratlanul itt hagyott minket ma reggel, miután Húsvét napján utoljára adott Urbi et Orbi - áldást a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről, miután utoljára körbejárt az emberek között, hogy megáldja és köszöntse őket.

Az első argentin pápa volt az egyház történetében; nagyon sok témát érintett, különösen nagy figyelmet fordított a szegényekre, a testvériségre, a közös otthonunk gondozására, határozottan és feltétel nélkül nemet mondott a háborúra. De üzenetének magva, ami a leginkább áttörést hozott, az az irgalmasságra szóló evangéliumi felhívása volt. Isten közelségére és gyöngédségére a segítségre szorulók iránt. Az irgalmasság olyan, mint a levegő, amit belélegzünk, vagyis amire a leginkább szükségünk van, ami nélkül nem lehetne élni.

Jorge Mario Bergoglio pápaságának lényegét egy világos üzenet hatja át, amely a kereszténység alapját képezi. 2013. március 17-én, amikor a pápai rezidencia ablakából először imádkozta el az Úrangyalát – egy hely, ahová sosem költözött be –, Ferenc pápa az irgalmasság fontosságáról kezdett beszélni. Ekkor idézte fel egy idős asszony emlékezetes szavait, amelyeket neki mondott, miközben Buenos Aires-i segédpüspökként gyóntatta: "Az Úr mindent megbocsát... Ha az Úr nem bocsátana meg mindent, a világ nem létezne." E szavak tükrözik azt a mély meggyőződést, ami pápa működését áthatja.

A "világ végéről" érkezett pápa nem forradalmasította meg a keresztény hagyomány kétezer éves tanításait, de az irgalmasság újraértelmezésével, amelyet magisztériuma középpontjába helyezett, sok ember szemléletét megváltoztatta az egyházról. Olyan egyház képét vetítette elénk, amelyik anyai szeretettel hajol le a sebesültekhez, különösen azokhoz, akik a bűn által szenvednek. Ez az egyház lépéseket tesz a bűnös ember felé, ahogyan Jézus tette Jerikóban, amikor a megvetett Zakeus házába hívta magát, mindenféle feltétel nélkül. Zakeus, aki életében először tapasztalta meg ezt a szeretetet és elfogadást, felismerte saját bűneit, és a Názáreti tekintetében találta meg a vágyat a megtérésre.

Kétezer évvel ezelőtt sokak számára megdöbbentő volt, hogy a Mester éppen a jerikói vámszedő otthonát választotta látogatásra. Hasonlóképpen, az argentin pápának is sok kritikát kellett elviselnie befogadó hozzáállása miatt, amely mindenféle emberhez, különösen a társadalom peremén élő bűnösökhöz való közeledést jelentette. Első homíliájában, amelyet a vatikáni Szent Anna-templomban mondott el, Ferenc pápa ezt fogalmazta meg: "Hányan közülünk érdemelnék meg a megvetést? Sokan, és igazságosan. De Ő megbocsát! Hogyan? Az irgalmassággal, ami nem törli el a bűnt: csupán Isten bocsánata képes arra, hogy eltüntesse a vétket, míg az irgalmasság ennél többet ad. Olyan, mint az ég: nézzük a csillagokat, de amikor felkél a nap, a ragyogásuk elhalványul. Isten irgalmassága is ilyen: a szeretet és gyengédség ragyogása, mert Isten nem parancsokkal, hanem simogatással bocsát meg."

Pápasága valamennyi évében Péter 266. utóda egy közeli egyház arcát mutatta meg, mely képes tanúskodni a gyengédségről és az együttérzésről, befogadva és átölelve mindenkit, még úgy is, hogy kockáztat és nem törődik az uralkodó közvéleményt követők reakcióival. "Szívesebben látok egy olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott" - írta Ferenc pápa Evangelii gaudium - kezdetű apostoli buzdításában. (EG 49) Egy olyan egyházat, amelyik nem emberi képességeiben bízik, az influenszerek szereplési vágyában, akik csak magukra és a vallásos marketing stratégiákra támaszkodnak, hanem olyan egyházat, amelyik átláthatóvá teszi magát, hogy fölismerhetővé váljon annak az irgalmas arca, aki alapította és élteti kétezer éve minden ellenére.

Az az arc és az az ölelés, amelyet sokan azonosítanak, az Argentínából érkezett, idős római püspöké. Ő pápasága kezdetén Lampedusa partjainál imádkozott a tengerbe fulladt migránsokért. Kerekesszékben ülve, az utolsó pillanatig azért élt, hogy tanúskodjon a világnak az irgalmas Isten öleléséről, aki mindig közel áll hozzánk és hűségesen szeret minden egyes teremtményét. Ezt írja vezércikkében Andrea Tornielli, a Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője.