Ebben az országban a nők már 49 évesen élvezhetik a nyugdíjas életet.


Több országban tapasztalható a nyugdíjkorhatár emelkedése az utóbbi évek során, viszont ebben az országban a jogszabályok lehetővé teszik, hogy már 49 éves korban nyugdíjba lehessen vonulni.

Korábban a 168.hu is megírta, hogy a következő években miként változhat a nyugdíjkorhatár Európában. Van olyan ország, ahol már hamarosan 70 évesen vonulhatnak majd nyugdíjba az emberek, ám a magyaroknak nem kell még aggódniuk, mivel a szakértők szerint, pár évig még biztosan marad a 65 év. Ám van egy olyan európai ország, ahol már 49 évesen abbahagyhatják a munkát a nők, írta meg a thisismoney.co.uk.

A lap cikke arról számolt be, hogy az Egyesült Királyságban a nyugdíjkorhatár 2028-ra 66-ról 67 évre emelkedik mind a férfiak, mind a nők esetében. További emeléseket sem zártak ki. Az Institute for Fiscal Studies friss jelentése szerint a britek akár 74 éves korukig is kénytelenek lesznek dolgozni, hacsak nem intézkedik sürgősen a kormány.

2022-ben az Európai Unió tagállamaiban a törvény által előírt nyugdíjkorhatár a férfiak számára 62 és 67 év között alakult, míg a nőknél ez a tartomány 60 és 67 év között mozgott. Ha kiterjesztjük a kört az Egyesült Királyságra, az EFTA országaira, valamint Törökországra, érdekes jelenség figyelhető meg: Törökország kiugró példaként tűnik fel, hiszen ott a nyugdíjkorhatár a nőknél csupán 49 év, míg a férfiak esetében 52 év.

Törökországban 2022-ben jelentős változások történtek a nyugdíjrendszerben, miután Erdogan eltörölte a nyugdíjkorhatárt azok számára, akik 1999 előtt kezdték el munkájukat és legalább 20-25 évet dolgoztak. Ennek következtében sokan lehetőséget kaptak a nyugdíjba vonulásra. Az új rendszer fenntarthatósága azonban aggasztó kérdéseket vet fel, és már korábban is megemlítették, hogy a jövőben elképzelhető a nyugdíjkorhatár emelése Törökországban. A korábbi szabályozás szerint a nők nyugdíjkorhatára 58, míg a férfiaké 60 év volt. Jelenleg még nem világos, hogy az új rendszer milyen anyagi terheket ró az államra.

A nyugdíjkorhatárok világszerte jelentős eltéréseket mutatnak, és gyakran változnak a gazdasági és társadalmi körülmények hatására. Az európai országok, valamint számos más régió tapasztalatai azt mutatják, hogy a várható élettartam növekedésével és a nyugdíjas évek számának emelkedésével sok kormány úgy döntött, hogy emeli a nyugdíjkorhatárt. Különösen figyelemre méltó, hogy a három északi ország – Dánia, Norvégia és Izland – 67 éves korra állapította meg a nyugdíjba vonulás korhatárát, így mind a férfiak, mind a nők számára egyenlő lehetőségeket kínálva a nyugdíjba lépéshez.

A dán parlament nemrégiben egy jelentős törvényt fogadott el, amely szerint 2040-re 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. Az emelés fokozatosan valósul meg, és a tervek szerint időszakosan felülvizsgálják a döntést, hogy a körülmények változásait figyelembe tudják venni.

Related posts