"El kellett ismernem, hogy most már csak az utolsó napok színét tudom élénkebbé varázsolni."

"Lavinaként sodort" - mondta D. Tóth Krisztának Lontai Léna író arról, mit érzett, amikor az édesanyját Alzheimer-kórral diagnosztizálták. Léna négy és fél évig ápolta otthon az anyukáját, aki a felvétel előtt két héttel hunyt el lánya karjai között. Az író megindító őszinteséggel mesélt az otthonápolás nehézségeiről és arról, mi zajlott benne ebben az időszakban. A Breakout Room adását Dián Dóri ajánlja.

Lontai Léna azt mesélte, viszonylag későn vitték édesanyját orvoshoz, ugyanis sokáig sikeresen titkolták a szülei előtte és nővére előtt az anyukája állapotát. Aztán egyre több volt az intő jel: egyre többször főzött Léna apukája, holott korábban az édesanyja tüsténkedett többet a konyhában, később pedig már azt sem tudta megmondani, milyen évszak van. Időközben az író az apukáját is elveszítette egy súlyos betegség miatt, de azt még meg tudták beszélni, hogy elviszi az anyukáját orvoshoz.

A teljes körű kivizsgálás lezárulta után végül megérkezett a várva várt diagnózis: Alzheimer-kór. Ezt követően az események felgyorsultak, és erről így nyilatkozott:

"Értetlenül álltam ott, hogy ezzel most mit kezdjek. Az is nagyon hamar kiderült, hogy anyukám alkalmatlan arra, hogy egyedül éljen. Tehát mindenképpen meg kellett szervezni, hogy valaki magához vegye, vagy a nővérem, vagy én - erre volt két hetünk."

Lénáék esetében fel sem merült, hogy az édesanyja intézménybe kerüljön. Azt meséli, amikor megkapták a diagnózist, még meg tudta beszélni az anyukájával, hogy mit szeretne - ő pedig azt választotta, hogy Lénához és a férjéhez költözik.

Az író azt meséli, nehéz volt elfogadnia, hogy ezen az ösvényen nincs visszaút, hogy nem azért dolgozik, hogy az édesanyja jobban legyen, mert, ahogy fogalmaz, a demencia egy "lejtmenet".

Anyukám kérésére hoztuk haza, mert nem akarta, hogy intézménybe kerüljön. Eleinte tele voltam elszántsággal, azt hittem, hogy mindent meg tudok oldani. De ahogy telt az idő, egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy ez a feladat nem csupán annyiról szól, hogy a napjait szebbé tegyem; inkább arról van szó, hogy kísérjem őt ezen a nehéz úton, amely a lassú távozásához vezetett.

"A méltatlan és embertelen körülmények között is igyekszem egy kis boldogságot vinni az életünkbe. Ezt a felismerést kellett elfogadnom és mélyen megértenem."

- mesélte Léna.

Az otthonápolás nem csupán lelki és fizikai megpróbáltatásokkal jár, hanem komoly anyagi megterheléseket is jelent, amivel Léna is találkozott. Az írónak kénytelen volt feladni a fordítói és idegenvezetői tevékenységét, hogy édesanyjára vigyázhasson, aki éjjel-nappal segítségre szorult. Az ápolás költségei rendkívül magasak voltak, ráadásul az otthonukat is át kellett alakítani, hogy megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani számára. Az anyagi nehézségeket pedig alig enyhítette az a havi hetvenezer forint, amit Léna otthonápolási díjként kapott.

"Hiába érkezik állami támogatás, az gyakran nem elegendő, hiszen bizonyos gyógyszerek rendkívül drágák. Ezen felül egy teljes fürdőszoba-átalakítás is szükségessé vált, ami milliós nagyságrendű kiadást jelentett. Ráadásul a lakás átalakítása is elkerülhetetlen volt - ez nem csupán a hetvenezer forintos otthonápolási díj szintje" - osztotta meg tapasztalatait az író, aki arról is beszélt, mivel könnyíthette volna meg a négy és fél évét.

"Ha minden szempontból felkészítenek arra, hogy mit kellett volna tennem. Ha nem nekem kellene felfedeznem, hogy mi lett volna az ideális lépés. Ha nem érezném, hogy az események lavinaként zúdulnak rám. Ha hamarabb eljutnánk az orvoshoz, és lenne időnk a megfelelő tervezésre - mindez segíthetett volna."

A Breakout Room legújabb epizódjában Lontai Léna osztja meg velünk a nehéz napok során támaszkodó mondatát, valamint gondolatait azokról, akik demens hozzátartozóikat intézménybe helyezik. Emellett mesél arról is, mikor érezte úgy, hogy a helyzet már túl sok számára. Ne hagyd ki ezt az inspiráló beszélgetést!