A férfi holttestére bukkantak, aki a terepfutó verseny során rejtélyes módon eltűnt.

- Ez a pálya alapvetően a könnyű és közepes nehézség határán mozog. A hőség jelentette a fő kihívást, de a szervezők erre is alaposan felkészültek, hiszen több frissítőpontot is kihelyeztünk. A célban pedig hideg, jeges üdítők és friss dinnye várta a versenyzőket - mondta Molnár Norbert, a Cserépi Trapp egyik megálmodója a Heol-nak. Hozzátette, hogy Zsoltot nem ismeri személyesen, de tudja, hogy egy erős és tapasztalt futó, aki rendszeresen fut 50 kilométeres távokat. Olyan versenyző, akinek ez a táv inkább edzésnek számít.
Related posts