A "Hosszú, fényes folyó" című sorozat Amanda Seyfried lenyűgöző átalakulásának történetét meséli el, bemutatva, hogyan formálódott a színésznő karaktere a cselekmény során.
A Mamma Mia! és hasonló vidám produkciók után nehéz volt elképzelni, hogy ez a törékeny alkatú színésznő képes olyan lenyűgöző és mély érzelmekkel teli teljesítményre.
Egy időben hatalmas népszerűségnek örvendett a Kate Winslet főszereplésével készült „Easttowni rejtélyek” (2021), amelyben egy érzelmileg megviselt rendőrnő egy rejtélyes bűnügy nyomába ered Philadelphia egy (fiktív) elővárosában, miközben saját magánélete a szétesés szélén áll. Hasonló, de mégis eltérő történetet kínál a MAX új sorozata, a „Hosszú, fényes folyó”. Ezúttal egy kisfiát egyedül nevelő rendőrnő követi a nyomokat egy olyan gyilkos után, aki a város legzűrösebb negyedében utcalányokat céloz meg. Az izgalmak mellett a karakterek belső küzdelmei és a társadalmi feszültségek is középpontba kerülnek, így a nézők egy még komplexebb és érzelmesebb világba nyernek betekintést.
Mickey Fitzpatrick (Amanda Seyfried) rendőrjárőr Philadelphia Kensington nevű, lepusztult negyedében, ami teli van hajléktalan sátrakkal, drogosokkal, és úgy tűnik, ő az egyetlen az őrsön, aki egy picit is törődik az itt élőkkel. Mickey mindig figyel az utcán lévő, rendszerint a testüket áruló lányokra, amit nem ért új partnere, Eddie (Dash Mihok), mert szerinte mindegyikük reménytelen eset, akik saját balsorsuk okozói. És valóban, amikor egymás után három fiatal lányt találnak holtan,
Azonnal tovább akarnak lépni, de hősnőnk nem hagyja annyiban a dolgot, és alaposan utánajár a helyzetnek. Kiderül, hogy a lány halálos mennyiségű inzulint kapott. Ahogy a szálak egyre inkább kibogozódnak, egyre világosabbá válik, miért is aggódik annyira ezekért a fiatalokért: a saját húga is hajléktalan, drogproblémákkal küzd, és már hetek óta nem hallott felőle.
Az is hamar kiderül, hogy Mickey nem átlagos közrendőr, hiszen jóval műveltebb náluk, klasszikus zenét játszik, egyetemre is járt, aztán olyan dolgok történtek vele, amiket még mindig nehezen dolgoz fel. Például egy elrontott házasság, amiből kisfia, a rendkívül értelmes, koraérett Thomas született, akit olyan elitiskolába járat, amire igazából nincs pénze, és akivel alig ér rá foglalkozni. Mickey csak nagyapjára, a kocsmáros Gee papára (John Doman) számíthat, és régi partnerére, Trumanra (Nicholas Pinnock), aki annak idején miatta sérült meg.
Belső világát mélyen zárva tartja, titkokkal terheli meg kapcsolatainak szövetét. Nehezen nyílik meg, s gyakran ellenségesen viszonyul a körülötte lévőkhöz. Ez a zárkózottság részben a természetéből fakad, részben pedig a múltban elszenvedett csalódások nyomait hordozza. Ez a helyzet nemcsak hogy megnehezíti a nyomozás folyamatát, hanem azt az érzést is felerősíti benne, hogy kollégáiban nem bízhat meg teljesen.
Mickey egyre inkább azt érzi, SENKIBEN nem bízhat meg, gyanús lesz a volt férj, a volt partner, szinte mindenki az őrsön, a dílerek és besúgók, és erre az egyre erősödő paranoiára épít a Hosszú, fényes folyó, nyolc, egyenként 1 órás részen át. A sorozat nem él a bevett szokással, hogy erős felütéssel kezdjen, nincs tömény akció, ami mindent megelőlegez, hanem
Közben felfedezzük azt a világot, amelyben élünk: egykoron összetartó, erős hagyományokkal és élénk közösségi élettel bíró, mára azonban szétesett, nagyrészt írek lakta környéket. Ez a hely nem csupán a cselekmény háttere, hanem annak lényegét is hordozza. Mindenkinek van valamilyen kapcsolata a múltjával, legyen az kellemes vagy éppen ellenkezőleg, és ez a kötelék mindenképpen hatással van az életükre, függetlenül attól, hogy mennyire próbálnak szabadulni tőle.
A Liz Moore regényén alapuló sorozat fokozatosan, de határozottan építi fel az ügyet, melyben Mickey családja áll a középpontban. Nikki Toscano és Alye Capone által írt forgatókönyv azonban gyakran elkalauzol minket váratlan irányokba. A történetmesélés során alkalmazott red herring technika sokszor eltereli a figyelmet, hamis nyomokat kínálva főszereplőnknek, aki rendszerint falakba ütközik az útja során.
A legtöbb információnak később biztosan lesz jelentősége, és fokozatosan egyre többet tudunk meg a szereplők életéről, helyzetükről és egymás iránti érzéseikről. Azonban, hiába a tudás hasznossága, néha frusztráló lehet, hogy milyen lassan és nehézkesen bukkannak fel azok az új részletek, amelyek valóban előrébb vihetnének minket a történetben. Különösen igaz ez Kacey, Mickey húgának (Ashleigh Cummings) ügyére, ahol a válaszok keresése hosszabb időt vesz igénybe, mint szeretnénk.
Kacey megtestesíti az összes szerencsétlen drogost, akit valaha a vásznon láttunk, a lányt, akit szeretnének megmenteni, de nem hagyja. Aki, ha egy lépést mégis képes megtenni előre, rögtön kettőt lép hátra, akiből árad a negatív energia, valahogy frusztráló minden olyan jelenet, amiben szerepel, és ennek fényében
és az őt alakító Ashleigh Cummings nagyon jó munkát végzett, vagy belőle (is) árad valamiféle rossz jelenlét. Egészen más a helyzet Amanda Seyfried esetében, mert nála egyértelmű, hogy fantasztikus az alakítása. A Mamma Mia!-ból is ismert, őzikeszemű, törékeny alkatú színésznő meglepően, de nem indokolatlanul kemény alakítást nyúlt, és nem, nem játszanak el azzal, hogy csak azért kemény, hogy aztán a megfelelő ponton összezuhanjon.
Az eddig rendszerint vígjátékokban és romantikus filmekben szereplő színésznő nem akar mindent megmutatni, nem kérkedik a tudásával, csak egy "szeletet" játszik el abból, amit ez a karakter hajlandó megmutatni magából, és teszi mindezt tökéletes arányérzékkel. Ami azt illeti, maga a történet nem sok mindennel lepett meg, a lezárását pedig elhibázottnak, összecsapottnak tartom,
Bár a sorozat nem tudja megközelíteni az Easttowni rejtélyek színvonalát, és Seyfried sem ér fel Kate Winslet teljesítményéhez, ez nem feltétlenül hátrány. Winsletnél mindig egyértelmű, hogy mire számíthatunk, míg Seyfried most valóban képes volt meglepni minket a legjobb értelemben. Ő az, akiért érdemes végig követni ezt a sorozatot.
