Kunbaján elhatározták, hogy a fiatalítás jegyében új utakat keresnek.


Folytatjuk a vármegye I. tavalyi dobogós csapataival kapcsolatos sorozatunkat, ahogy közeledik a bajnoki rajt. A Kunbajai SE legutóbb egy ezüstéremmel és egy bronzzal zárta a szezont, így most minimum az első öt között szeretnék végezni.

A Kunbajai SE újonc csapatként azonnal versenybe szállt a bajnoki címért, és az utolsó szezonban már nem volt messze a sikerhez, így a liga egyik meghatározó erejévé vált. A nyári időszakban nem zajlottak drámai változások a keretben; a cél az volt, hogy némileg bővítsék és fiatalítsák a csapatot. E tervekről Varga Zoltán technikai vezető nyújtott tájékoztatást.

A felkészülésünk a terveknek megfelelően haladt, azonban három játékosunk munkahelyi kötelezettségek miatt kénytelen volt távozni. Helyettük hat fiatal tehetséget hoztunk Szerbiából, akik a regionális bajnokságban már bizonyítottak, hiszen sikerült elhódítaniuk a bajnoki címet. Mindannyian 2006-ban születtek, és magyar akadémiákról érkeznek, így a beilleszkedésük nem jelenthet problémát. Bár nem gyengültünk, a fiatal sportolóknak természetesen időre lesz szükségük, hogy megszokják a felnőtt mezőnyt. A keret bővítése elkerülhetetlenné vált, hiszen az előző idény végén különböző okok miatt elfogytunk. Most viszont egy 20 fős keret áll rendelkezésünkre, ami stabilitást és nyugalmat hozhat a csapat életébe - nyilatkozta Varga Zoltán.

A Kunbajai SE az első ötöt célozta meg

Kunbaja a két dobogós helyezés után természetesen arra törekszik, hogy a lehető legjobban teljesítsen. A klub célja, hogy az idényt az első öt között zárja, és Varga Zoltán szerint ez a keret tükrében teljesen reális elvárás.

- Fantasztikus érzés volt a dobogós helyezések közelében lenni az elmúlt két évben, de most is ésszel kell kezelni az elvárásainkat. Nem szeretnénk elszakadni a valóságtól; számunkra az is eredmény, ha a dobogó legalsó fokához közel érkezünk, hiszen az első öt között szeretnénk végezni. A mezőny rendkívül erős, és mindenki bizonyítani akar. Az egyes mérkőzések kimenetele sokszor apróságokon múlik; ha csak arra gondolunk, hogy a sok döntetlenből csupán hármat tudtunk győzelemre váltani, már bajnokok lehetnénk - fogalmazott Varga Zoltán.

A Kunbaja csapata a KTE II. otthonában lép pályára a bajnokság nyitányán, szombaton 17 órakor. Az újonc fiatalok eddig még ismeretlen tényezőnek számítanak a mezőnyben.

- Beszélgettem a KTE II. edzőjével, azt tudni kell, hogy a fiatalok eleve napi szinten edzenek, elfáradni tehát nem fognak. A rutinunk mellett most jól jönnek a mi fiataljaink is, így jó eséllyel vehetjük fe velük a versenyt. Nem előny ugyanakkor számunkra, hogy műfüvön kell játszani, mert az teljesen más, mint amin mi készülünk. Keveset tudni róluk, még sötét lónak számítanak, ha nem figyelünk, könnyen bajba kerülhetünk, mert képzett játékosokról van szó - mondta Varga Zoltán a meccsről.

Related posts