A Dűne: Prófécia nem fogja betölteni a Trónok harca örökségét.

Bár a Bene Gesserit nővérekről szóló sorozat számos párhuzamot mutat más alkotásokkal, mégis megvan a saját, egyedi hangulata és irányvonala. A vizuális élmények valóban lenyűgözőek, de az első néhány epizód alapján nem érezzük, hogy már most az izgalomtól pattanásig feszülten kellene várnunk a következő részt.

Aki nem olvasta Frank Herbert regényeit, és először Denis Villeneuve-filmjeiben csodálkozott rá a Dűne világára, abban két kérdés egészen biztosan felmerült. Az egyik, hogy egy ilyen messzi-messzi jövőben játszódó történetben miért nincs jelen a mesterséges intelligencián alapuló csúcstechnika, és hogy pontosan miként vált ennyire befolyásossá a Bene Gesserit néven praktizáló titokzatos női rend. A Dűne: Profécia előzménysorozat a minimális vállalását teljesíti, vagyis választ ad ezekre a kérdésekre, de hogy ezen túl van-e létjogosultsága, az az első négy rész alapján még nem derül ki.

Ami biztos: Isten malmai a Dűne univerzumban is kíméletlenül, de lassan őrölnek. Bár Paul Atreides születése előtt járunk tízezer évvel, az ismert univerzumban a helyzet szinte változatlan, mint Villeneuve filmjeiben, mind a technológiai fejlettség, mind a hatalmi ambíciók terén. Noha az erőviszonyok nem pontosan egyeznek meg a távoli jövővel, a sakkfigurák, vagyis a különböző uralkodóházak ismerősek lehetnek a nézők számára. A központi konfliktus gyökerei már ekkor is az Arrakis bolygó és a fűszertermelés ellenőrzésének kérdéséhez nyúlnak vissza. Javicco Corrino császár meggyengült hatalmát azzal próbálja megerősíteni, hogy házasságot tervez lánya, Ynez és a Richese-ház egy (még csupán kilencéves) tagja között, ezzel biztosítva a fűszertermeléshez szükséges szövetséget. A tervet azonban bonyolítja egy titokzatos császári katona, Desmond Hart (Travis Fimmel) érkezése: ő azt állítja, hogy egyedül élte túl az Arrakisra irányuló támadást, de a valóságban nem a fremenek voltak a tettesek, hanem a császár szövetségesei közül valaki. Ráadásul Hart különleges, halálos szuperképességekkel is rendelkezik, amelyeket nem habozik bevetni saját céljainak elérésére.

Ezeket az eseményeket a még csak Testvériség néven ismert Bene Gesserit tagjai sem hagyják figyelmen kívül, hiszen Valya Harkonnen, a Rend vezetője, komoly tervekkel készül. Szándéka, hogy Ynez hercegnőt a Rend soraiba emelje, ezzel szorosabbra vonva a kapcsolatokat a Corrino-házzal. Valya célja, hogy először a császár helyzetét stabilizálja, de hosszú távon ennél sokkal ambiciózusabb tervei vannak: az egész világegyetem irányítása a végső célja. Az Igazmondó-hálózat, amely a Rend azon tagjait tömöríti, akik emberi hazugságvizsgálóként működnek, kulcsszerepet játszik ebben a tervben; ők képesek az egyes házak vezetőit igazságra kényszeríteni, miközben titkos ügynökként a Testvériség irányába is elkötelezettek. Amikor Javicco Corrino igazmondója, Kasha hirtelen és gyanús körülmények között életét veszti, Valya saját kezébe veszi az ügyet, hogy feltárja, mi történik Salusa Secunduson, a Corrino-ház otthonában.

Ha valamivel nem lehet a Dűne: Prófécia alkotóit megvádolni, akkor az az, hogy kevés történetszálat és karaktert mozgatnának meg az első pár részben - fomálódik többek közt a háttérben egy császár elleni puccs is -, sőt még kapunk egy flashbackepizódot is, amiből kiderül, mi mindent követett el Valya és a teljesen más habitusú nővére, Tula még tinédzserként. Tekintve, hogy milyen sűrű a forrásként szolgáló Dűne-mitológia - a szériát Brian Herbert és Kevin J. Anderson Sisterhood of Dune című regénye ihlette -, érthető, hogy a két kreátor, Diane Ademu-John és Alison Schapke nem spórol az expozícióval, de ezzel nem könnyítik meg a nézők dolgát. Sok kritikus a Trónok harcát citálja párhuzamként, mondván a Dűne: Prófécia az HBO korábbi nagy sikerét használja sorvezetőnek - valójában George R.R. Martin volt az, aki sokat merített Frank Herbert klasszikusából -, és papíron meg is állja a helyét az összevetés. Mindkét sorozatban nagy hatalmú uralkodóházak küzdenek az ismert világ kontrolljáért, miközben a kulcsszereplők sokszor nem is azok, akik a trónon ülnek, hanem a háttérből intrikáló, szervezkedő tanácsadók, "suttogók" - lásd: Kisujj, Tyrion, Varys, Melisandre karaktereit vagy itt a Bene Gesseritet. A Trónok harca ugyanakkor sokkal populistább sorozat volt, több szexszel, erőszakkal és akcióval, és a rengeteg markáns karakter közt is könnyebb volt kedvencet találni. A Dűne: Prófécia ehhez képest lassabban építkezik, és a jelenetek nagy részében azt láthatjuk, hogy a szereplők különféle bolygókon, tróntermekben, kiképző központokban, félhomályos kocsmákban és hálótermekben diskurálnak egymással. Vagyis

Olyan alkotások születnek itt, ahol a kreatív elmék szabadon engedhetik a fantáziájukat, lehetőséget kapva a lassabb, megfontoltabb ritmusra, valamint a sötétebb, komolyabb hangvételre. Ezek a művek kifejezetten azoknak a nézőknek szólnak, akik mélyen kötődnek az eredeti filmhez vagy sorozathoz, és így a készítők célja, hogy kielégítsék a rajongók igényeit és elvárásait.

Egy másik aspektus, hogy vajon hosszú távon mennyire lehet eredményes egy olyan sorozat, amely az első négy epizód alapján mutat ugyan összetett karaktereket, de azok nem igazán képesek intenzív érzelmeket kiváltani a nézőkből. Cserébe...

A látványvilág talán nem éri el Villeneuve filmjeinek grandiózus szintjét, de a CGI által életre keltett díszletek még így is lenyűgözően monumentális hatást keltenek. A speciális effektusokért felelős csapat mellett a kosztümtervezők is figyelemre méltó munkát végeztek, ami tovább gazdagítja a film vizuális élményét. A casting igencsak erősre sikerült: Emily Watson szenvtelen intrikusa remekül megformálja a karaktert, amely éles ellentétben áll testvére, Olivia Williams melegebb és vonzóbb kisugárzásával. Mark Strong, aki általában a gonosz szerepek mestereként van számon tartva, ezúttal árnyaltabb megközelítéssel alakítja a császárt, míg Travis Fimmel pszichopata vonásokkal megáldott szuperkatonája szintén figyelemre méltó teljesítményt nyújt.

A Budapesten is forgatott Dűne: Prófécia nem csupán egy egyszerű produkció, hanem egy olyan projekt, amelynek értékelése nem csupán a jelen pillanatra korlátozódik. Valószínűleg több évad szükséges ahhoz, hogy teljes mértékben feltáruljon a sorozat rejtett potenciálja és mélysége. Az alkotás mindenképpen rezonál a korunk szellemére. Az egyik központi témája a mesterséges intelligencia és a civilizáció közötti bonyolult viszony, amely éppúgy foglalkoztatja a társadalmat, mint a gondolkodó gépek kérdése. Ezen kívül a Dűne: Prófécia a női perspektívát is hangsúlyosan képviseli, hiszen nemcsak egy női rend áll a történet középpontjában, hanem a sorozat kreatív csapatának jelentős része is nőkből áll. Ez a lépés fontos fejlődést jelent a filmiparban, még ha a minőség szempontjából nem is jelenti automatikusan a garanciát.