Az Olasz Liga párt nyilatkozata szerint tilos mecsetet nyitni üzlethelyiségekben vagy pizzériákban.

Az Államtanács határozata véget vetett az évek óta húzódó jogi vitának - számol be róla az MTI.
A legfelsőbb bíróság érvénytelenítette az északkeleti Friuli-Venezia Giulia tartomány közigazgatási bíróságának korábbi döntését, és elutasította a Monfalcone városában található Darus Salaam iszlám kulturális központ fellebbezését. Anna Maria Cisin, aki 2016-tól 2024-ig Monfalcone polgármestere volt, és jelenleg a Liga jobboldali kormánypárt európai parlamenti képviselője, precedens nélküli ítéletként jellemezte ezt a döntést.
- hangoztatta Anna Maria Cisint.
Emlékeztettek arra, hogy a valamivel több mint harmincezres lakosú Monfalcone városában a lakosság majdnem egyharmada bevándorlókból áll, ami az országos statisztikák szerint a legmagasabb arányt jelenti. A legnagyobb csoportot a Bangladesből érkezett muszlim közösség alkotja. Érdekesség, hogy 2003-ban még csupán ezerháromszáz bevándorló élt a városban.
A muszlim közösségnek elengedhetetlen az imahely, és mivel a városban, sőt az egész tartományban nem áll rendelkezésre mecset, alternatív megoldásokhoz folyamodtak. „Rögtönzött” imahelyeket hoztak létre: különböző épületrészeket, ingatlanokat és üzlethelységeket béreltek, amelyeket iszlám kulturális központ néven alakítottak át mecsetté.
"Azzal vádoltak, hogy rasszista, idegengyűlölő vagyok, csak azért, mert tiszteletben akartam tartatni a törvényeket, az önkormányzati előírásokat, az ott élő lakosokat. A mostani ítélet irányvonalat szab Olaszországban: nem lehet iszlám kulturális központot nyitni olyan helyiségben, amely eredetileg üzletként vagy pizzériaként működött"- nyilatkozott az MTI-nek a Liga firenzei pártkongresszusán.
Anna Maria Cisin rámutatott, hogy Monfalconéban a muszlim nők körében a hetven százalék arcukat teljesen eltakarja, ami szerinte a nők legmélyebb alárendeltségét tükrözi. Ezen kívül emlékeztetett arra, hogy a Liga egy törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely megtiltaná az arcot teljesen eltakaró fejfedők viselését minden nyilvános helyszínen, beleértve az iskolákat is, mivel ez ellentétes az érvényben lévő olasz jogszabályokkal.
Az Államtanács döntését követően Monfalcone iszlám kulturális központjai bejelentették, hogy ideiglenesen felfüggesztik az imákat, azonban a kapuikat nem zárják be.