Prőhle Gergely megjegyzése szerint a magdeburgi merénylő olyan személyiség volt, akit a német hatóságok ideológiai szempontból nem tudtak pontosan kategorizálni, ezért nehezen tudtak vele mit kezdeni.
Prőhle Gergely, a volt berlini nagykövet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének programigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában részletesen elemezte a magdeburgi tragédia következményeit, valamint annak társadalmi vonatkozásait. Kiemelte a szaúdi orvos, aki az AfD-hez közel álló nézeteket vall, megítélésének komplexitását, továbbá a német belpolitikai helyzet feszültségeit is. Prőhle egy innovatív megközelítést ismertetett, amely nem csupán a hasonló tragédiák megelőzését célozza, hanem a társadalmi harmónia helyreállításához is hozzájárulhat.
A magdeburgi karácsonyi vásáron történt tragikus esemény során egy 50 éves szaúdi férfi, Taleb A., behajtott a tömegbe. Az elkövető 2016 óta élt Németországban, ahol menedékjogot kapott. A hatóságok azonnal őrizetbe vették, és az elsődleges indítékot azzal magyarázták, hogy Taleb A. elégedetlenséget érzett a német hatóságok szaúdi menekültekkel való bánásmódja miatt. A férfi orvos-pszichiáter végzettséggel rendelkezik, ami további kérdéseket vet fel a motivációival és a tettével kapcsolatban. Jelenleg még sok részlet tisztázásra vár a történet hátteréről és az elkövető életéről, a hatóságok vizsgálódása tovább folyik. A tragédia sokakat megdöbbentett, és felveti a menekültügyi politikák és a társadalmi integráció kérdéseit is.
Ez egy olyan történet, amit már egyszer láttunk, hiszen nyolc évvel ezelőtt, Berlinben, a Breitscheidplatzon volt egy hasonló autós gázolás. Ez még valamivel ravaszabb, hiszen itt a hatóságok állításával nem egészen egyező módon végül is egy menekülőúton sikerült egy teljesen normális személyautóval behajtani a karácsonyi vásárra, és ott iszonyatos pusztítást végrehajtani. Kétszáz sebesült és öt halott van.
Természetesen! Íme egy egyedi változat: Igen, mindez egy olyan helyszínen zajlik, amely a keletnémet tartományok között Szász-Anhaltot képviseli, s amely bizonyos értelemben ikonikus jelentőséggel bír. A magdeburgi dóm nem csupán a kereszténység szimbolikus központja, hanem a német császárság egykori székhelye is volt. Az események mögött rejlik egy figyelemreméltó üzenet. A híradásokból nagy vonalakban ismerjük a történteket: ez az ember 2006 óta él Németországban. Fontos megjegyezni, hogy nem a 2015-ös migrációs válság idején érkezett, hanem már a pszichiátriai szakképzését is a Strasbourgi Egyetemen szerezte meg. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy minden tekintetben sikeresen beilleszkedett. Ez az aspektus még inkább riasztóvá teszi a történetet, hiszen nem egy zavarodott iszlamista támadásáról van szó, mint ahogyan az a Breitscheidplatzon történt.
Sőt, éppen az ellenkezője igaz! Állítólag iszlamofób nézeteket vallott, és hangot adott annak a véleményének, hogy mélységesen zavarja, ahogyan az iszlám, különösen a szaúdi hatóságok a nőkkel bánnak. Különösen szembetűnő számára az volt, hogy az emberi jogokat másképp értelmezik, mint ahogyan azt a nyugati országokban megszoktuk.
Valóban, van egy csavar a történetben. Amikor belép a karácsonyi vásárba - ami, bár keresztény szimbólum, mégiscsak a modern világban sokszor leegyszerűsített formában jelenik meg -, valójában az AfD nevű párt lelkes támogatójaként teszi ezt. Többször is kifejezte aggodalmát a német társadalom iszlamizálódásával kapcsolatban, és hangsúlyozta az ebből fakadó lehetséges veszélyeket. Egy öt évvel ezelőtti Frankfurter Allgemeine-interjúban pedig világosan megfogalmazta, hogy ő az iszlám legharciasabb ellenfele.
Ebből is tudható, vagy sejthető, hogy ő azért különleges személy volt? Bevándorló gyökerű, de a Frankfurter Allgemeine Zeitung interjút közölt vele. Úgymond tényező volt?
Igen, mégiscsak volt "valaki", szép lassan kiderült, hogy a hatóságoknak több szempontból is a radarján volt. Már egyetemista korában megfenyegette a különböző adminisztrációs személyeket az egyetemen, hogy olyasvalamit fog csinálni, aminek nemzetközi híre lesz, amikor a vizsgáit nem fogadták el. Aztán később valami lakhatási ügyben került konfliktusba a helyi hatóságokkal. Már egy sor olyan dolog volt a rovásán, amiért felfigyelhettek rá, ám - s ez volt a legfőbb probléma - ideológiailag nem tudták igazából besorolni. Nem vették komolyan, mint iszlamistát, mert nem iszlamista volt, nem vették komolyan, mint fasisztát - hogy így mondjam, azért, hogy leegyszerűsítsem a dolgokat -, mert hát arab fasiszta már csak nincsen.
Sőt, arról is írt és beszélt, hogy a síiták és a szunniták különbsége világnézeti különbség. Ő bizonyos szempontból hithű síita volt, miközben a radikális iszlám ellen volt.
Még a muszlim valláson belül is ellentmondásos figura volt, ilyen értelemben pedig kezelhetetlen a német hatóságok számára. Erre hivatkozva mondják azt, hogy igazából a megfigyelés sem volt igazán alapos.
Lehetséges, hogy tudatosan alakította ki azt a benyomást, miszerint nem iszlamista, miközben valójában mégis az? Vagy talán ez már túlzottan bonyolult csavar lenne a történetben?
Ha valaki 18 éven át fáradhatatlanul építkezik, és olyan intézkedésekbe is belefog, amelyek még a szaúdi hatóságok figyelmét is felkeltik, akkor szinte minden összeesküvés-elmélet valóra válhat. Viszont én ezt nem tartom valószínűnek. Megpróbáltam a lehető legszélesebb körben tájékozódni német és nemzetközi szakértők körében, és senki sem feltételezi, hogy egy 18 éve bujkáló iszlamista ügynökről lenne szó, aki hirtelen aktivizálódott, hogy bosszút álljon a közösségén. Az érdekes ebben a történetben, hogy akár az ellentéte is igaz lehet. A német társadalom olyan mértékben bonyolódott bele a bevándorlás kérdésébe, hogy számos, alapvető civilizációs különbségeken túlmutató ellentétet importált az országba, amelyek tragikus következményekkel járhatnak.
Állítólag a szaúdi hatóságok már 2007-ben jelezték a német illetékeseknek, hogy egy bizonyos férfi potenciálisan veszélyt jelenthet. Ezt a hírt több lap is közzétette. A német hatóságok ugyan foglalkoztak az üggyel, de úgy tűnik, nem végeztek elég alapos vizsgálatot.
Ez így volt, csak az is érdekes, hogy a német hatóságok mivel foglalkoznak igazán behatóan és mivel nem. Menjünk egy kicsit vissza az időben, mert Németországról el szoktuk mondani, hogy ott az ideológiák fontos szerepet játszanak, ennek vannak bizonyos történeti összefüggései, a legközelebbi múltban is láttuk ennek számos következményét. Én még nagykövet voltam Berlinben, pont aznap avattuk a nagykövetségünk épületét 2001. szeptember 11-én, amikor az ikertornyok elleni merénylet megtörtént. A nyomozás során szép lassan kiderült, hogy voltaképpen ezt az egész borzalmas akciót Németországban készítették elő. Mohamed Atta és társai hamburgi egyetemisták voltak, miközben repülőleckéket vettek egy közeli repülőtéren, hogy aztán a gépeket beleirányítsák az ikertornyokba. Az akkori Németország, mint ahogy későbbi is, leginkább arra van szocializálva, hogy a szélsőjobboldali, ha tetszik, náci ellenállást felügyelje. Minden olyan, a közrend, az alkotmányos rend megzavarására képes akció, ami a radarra kerül, az az előfeltételezések szerint - akkor még inkább -, többnyire jobboldalról, valamilyen módon a szélsőjobboldal felől érkezhetett. De kiderült, hogy egy ilyen horderejű terroristaakciót nem szélsőjobboldalról készítettek elő, hanem iszlamista összefogás következtében jött létre, aminek a társadalomban mély támogatottsága, vagy legalábbis úgymond tűrése van. Kiderült az, hogy évtizedek óta Németországban élő muzulmán vallású emberek, hogyha arra kerül a sor, hogy választani kell az alkotmányos rend és a Muzulmán Testvériség között, akkor bizony a Muzulmán Testvériséget választják. Ez ébresztőóra volt a német biztonsági szervek felé. De a mostani merényletből kiderül, hogy igazából annak az egész mélységét, hogy a bevándorlás által milyen konfliktusokat importáltak, és erre rárakódik még egy ember személyisége, aki ilyet csinál. Elnézést kérek minden pszichiátertől, de valami nyilvánvalóan nem stimmelt ennél az embernél, ha ilyesmit csinált. De az, hogy ilyen sokáig rejtve tud maradni, úgy tud létezni a társadalomban, hogy semmiféle védekező mechanizmus nem indul el, ami képes ezt az embert valamilyen módon kivenni a rendszerből, azt mutatja, hogy bizonyos életösztönök ebben a biztonsági rendszerben kevésbé működnek.
Vajon puszta véletlen, hogy az ön által is említett 2016-os merénylethez hasonlót követett el ez a férfi? 2016-ban kapta meg a menekültstátuszt, 2016-ban Berlinben egy akkor 24 éves tunéziai hajtott a tömegbe egy teherautóval, az december 19-én történt, ez a mostani december 20-án, mindkettő színhelye karácsonyi vásár, nagyon sok a hasonlóság. Eddig az volt az utolsó ilyen tömegbe hajtós merénylet Németországban, merthogy utána viszonylag jelentős védelem alá vették ezeket a vásárokat.
Egy újabb érdekes összefüggésre bukkantam, amely eddig talán nem kapott elég figyelmet. Az idei hónap elején kiderült, hogy a 2034-es labdarúgó-világbajnokságot Szaúd-Arábiában fogják megrendezni. Ezzel kapcsolatban sokakban felmerül a kérdés: vajon helyes döntés volt ez? Hogyan viszonyul mindehhez a Német Labdarúgó-szövetség? A németek is támogatták Szaúd-Arábia rendezői szerepét, de ez különös ellentmondásokat szül, hiszen az elkövető, aki régóta éles kritikát fogalmazott meg a szaúdi hatóságok emberi jogi helyzetével kapcsolatban, éppen a nőkkel való bánásmód miatt is folyamatosan harcolt. Ez a személy üzemeltette azt a platformot, ahol Szaúd-Arábiából lehetett jelentkezni a menekülésre, sőt, ő nyújtott segítséget azoknak, akik el akarták hagyni az országot. Érdekes módon, ezzel a tevékenységgel számos konfliktust generált a német hatóságokkal is. Ilyen körülmények között viszont meglepő, hogy Németország beleegyezett abba, hogy egy olyan országban zajlódjon a világbajnokság, amelynek politikáját eddig éles kritikával illették. Ez a helyzet arra ösztönözhette a németeket, hogy valami figyelemfelkeltőt tegyenek, hiszen a társadalmi diskurzusban egyre több kérdés merült fel. Érdemes megjegyezni, hogy a közösségi médiában, főként Twitteren, az elkövető aktívan osztotta meg véleményét és kritikáit, így a nyilvános álláspontok könnyen nyomon követhetők. Mindezek tükrében különösen furcsa, hogy a szaúdi hatóságok figyelmeztetése ellenére, vagy akár a nyilvános megnyilvánulásai alapján, nem került sor a letiltására.
Az ünnepek közeledtével Németországban a politikai vezetők és a biztonsági hatóságok egyre inkább a fokozott biztonsági intézkedések bevezetéséről beszéltek, különös figyelmet fordítva a karácsonyi vásárok védelmére Berlinben, Stuttgartban és Kölnben. Több helyszínen kapukat állítottak fel, és a látogatók táskáit alaposan átvizsgálják, valamint a késeket is elkobozzák – legalábbis ezek a rendelkezések hangzottak el az utóbbi hetekben. Ennek ellenére Magdeburgban történt egy incidens, amely rávilágított arra, hogy a karácsonyi vásárt nem sikerült maradéktalanul lezárni. A képek alapján látszik, hogy a villamos két sínpáron közvetlenül a vásár mellett közlekedik, ami felveti a kérdést: hogyan is lehetne teljesen izolálni ezt a területet, hiszen a villamos közlekedése ettől függetlenül folytatódik?
Igen, ez az egyén is felismerte ezt a lehetőséget, és ezen a különös menekülő útvonalon hajtott végre tetteket, amelyek tragikus következményekkel zárultak, életeket oltva ki.
Milyen hasonló merényletek, támadások történtek Németországban az elmúlt időszakban? Mi a 2016-ost említettük.
A legutóbbi incidens Solingen városában zajlott, ahol egy fiatal arab férfi kést használt támadásra. Ilyen eseteknél nehéz elkerülni a történelmi vagy szimbolikus kontextusokat; különösen figyelemre méltó, hogy a híres késeiről ismert Solingenben történt a támadás, míg a keresztény gyökerekkel rendelkező Magdeburgban is hasonló jelenségek bukkannak fel. Magdeburg egyébként számos magyar kapcsolattal bír: a város miniszterelnöke, Reiner Haseloff, stabil CDU-s koalíciós kormányt vezet, és őszinte barátságot ápol Magyarországgal, felesége pedig hazánkban tanult. Ne feledjük, hogy Németország éppen egy választási kampány elején tart, különösen olyan területeken, ahol az AfD támogatottsága már az európai parlamenti választások idején is 20 százalék fölött mozgott. Itt mindenki, aki a bevándorlás kérdésében józan vagy éppen ellenkező előítéletekkel közelít, a történéseket megerősítve látja, függetlenül attól, hogy az elkövető esetleg magát az AfD-hez sorolja.
Milyen következményekkel járhat ez az AfD számára? Vagy talán ebben az esetben ez nem releváns?
Nem hiszem azt, hogy ne számítana. Ez már az első reakciókból is kiderül, mert egyre többször fordul elő, hogy az ebből a szempontból erősen letompított német közszolgálati médiumokban is megszólalnak figurák, az utca emberei, akik egész egyszerűen belemondják a kamerába, hogy na, most már ebből elég, ez a sok mindenféle ember idejön, ezt le kell állítani, és most már elég a mellébeszélésből, amit az úgynevezett klasszikus vagy demokratikus pártok mondanak. Érezhetően radikalizálódik az utca embere is, és ez nyilvánvalóan meg fog látszani a választási eredményeken. Csak ez egyre inkább a kormányozhatatlanság irányába viszi Németországot, hiszen ha továbbra is az lesz, mint ahogy úgy tűnik, hogy az lesz, hogy az AfD egy tűzfal mögött van, vagyis politikai karanténba van zárva, akkor csak olyan koalíciók jöhetnek létre, amelynek a tagjai adott esetben szöges ellentétben álló dolgokat képviselnek. Kereszténydemokraták, zöldek, vagy kereszténydemokraták, szociáldemokraták - az utca embere nem fogja érzékelni azt az egyértelmű cselekvőképességet, amit az ilyen és hasonló merényletek fényében egyre inkább elvárna a politikai elittől.
Jelenleg nehéz megmondani, hogy pontosan mely pártoknak okozhat hátrányt, és melyeknek hozhat szavazatokat ez a merénylet, vagy annak kezelése. Ahogy az ilyenkor általában történik, a politikai szereplők azonnali reakciókkal álltak elő, és természetesen mindenki a másik fél felelősségét hangsúlyozta, miközben a saját szerepüket nem firtatták. Mivel februárban választások várhatóak, a következő két hónap kulcsfontosságú lehet a politikai táj alakulásában.
A helyzet rendkívül érdekes volt, tele megrázó és igazán megható pillanatokkal. Különösen emlékezetes az a momentum, amikor az éppen nehéz időszakot átélő német kancellár, Olaf Scholz, és a szász-anhalti miniszterelnök, a CDU színeiben politizáló Reiner Haseloff, egy színpadon álltak, hogy a német média előtt nyilatkozzanak. A kancellár szavai figyelemfelkeltőek voltak, hiszen hangsúlyozta, hogy a gyűlöletnek nem szabad elhatalmasodnia. Az adott környezetben, bármennyire is szépen fogalmazza meg, egyre nehezebb azt mondani, hogy összefogásra van szükség, és hogy meg kell akadályozni a társadalomban kialakuló mély árkokat. Ezzel szemben a CDU-s miniszterelnök sokkal egyértelműbb üzenetet közvetített. Ő arra figyelmeztetett, hogy a helyzetet kezelni kell, és fontos lépéseket tenni a biztonság növelésére. Célja, hogy a civilizációs különbségek ne váljanak ennyire látványossá és drámaivá. Ez számomra azt jelzi, hogy a CDU folyamatosan igyekszik világosabbá tenni a bevándorlás következményeivel és a társadalmi integráció kihívásaival kapcsolatos álláspontját. A nehézség azonban abban rejlik, hogy egy ilyen összetett politikai helyzetben rendkívül nehéz egyértelmű szabályokat bevezetni, amelyek lehetővé tennék, hogy a jogállamiság keretein belül kezeljék azokat az embereket, akiket el kell távolítani a társadalomból. Legyen szó kiutasításról vagy a társadalomtól való elzárásról, a cél az, hogy megelőzzék a hasonló tragédiákat. A német rendszer évtizedek óta küzd a szólásszabadság és a törvény előtti egyenlőség összeegyeztetésével a valós biztonsági kihívásokkal. Jelenleg úgy tűnik, hogy a jogállami elvek gyakorlati alkalmazása nem áll nyerésre.
A bevándorlás és a bevándorlók helyzete napjaink politikai diskurzusának középpontjába kerül, és ez a tendencia várhatóan tovább fokozódik. Az elmúlt években, a korábbi időszakokhoz képest, a téma egyre inkább politikai viták és társadalmi diskurzusok középpontjába állt, hiszen a migrációs hullámok, a globális válságok és a társadalmi feszültségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a bevándorlás kérdése égetően aktuálissá vált. A politikai vezetők, pártok és aktivisták különböző nézőpontokat képviselnek, amelyek sokszor éles ellentétben állnak egymással. Egyesek a bevándorlást gazdasági lehetőségként, mások pedig kihívásként kezelik, amely megoldásokat és új megközelítéseket követel. E közbeszéd sokszínűsége nemcsak a politikai tájat formálja, hanem a társadalmi diskurzusokat is, amelyek hatással vannak a közvéleményre és a közpolitikai döntésekre. Ahogy a világ egyre inkább globalizálódik, a bevándorlás kérdése valószínűleg még inkább reflektorfénybe kerül, és a politikai döntéshozók nem kerülhetik el a feladatot, hogy válaszokat találjanak a felmerülő kihívásokra. A jövő politikai tájéhoz elengedhetetlen, hogy a bevándorlás témáját alaposan, érzékenyen és felelősségteljesen kezeljük, hiszen ez nemcsak a politikai diskurzus, hanem a társadalmi kohézió szempontjából is kulcsfontosságú.
A múlt héten a legnagyobb politikai pártok bemutatták választási programjaikat, és úgy tűnik, hogy egy izgalmas időszak küszöbén állunk. A nemrégiben történt merénylet hatása kétségtelenül befolyásolja a kampányt, amely szokatlan módon télen zajlik, így a hagyományos utcai kampányolás valószínűleg háttérbe szorul. Ezért a pártok programjaira való figyelem fokozódhat, hiszen az emberek jobban odafigyelnek a tartalomra. Az utóbbi hónapok hírei alapján, miután a solingeni merénylet hullámai lecsillapodtak, a gazdasági kérdések kerültek előtérbe. A Volkswagen sorsa körüli diskurzusok, valamint az energiaárak emelkedésének hatása a német iparra mind olyan témák, amelyek komoly aggodalmat keltenek. Hallhattunk arról, hogy a nagy német vállalatok, mint például a Volkswagen, fontolóra veszik, hogy a jövőben az Egyesült Államokba vagy Kínába települjenek. Ráadásul Elon Musk, aki Donald Trump győzelme óta a gazdasági diskurzus egyik kulcsszereplője, gyakran nyilatkozik Németország helyzetéről, és már sokan találgatják, hogy nem ő lenne-e a következő potenciális vevője a Volkswagennak. Összességében egy gazdasági fókuszú kampányra lehet számítani. A bemutatott programok szinte kivétel nélkül arról szólnak, hogyan lehetne újra lendületet adni a német gazdaságnak, ami a koalíció megbukásának is egyik kulcstémája volt. Az elkövetkező hetek és hónapok során ez a gazdasági narratíva valószínűleg még inkább dominálni fog a politikai diskurzusban.
Természetesen! Itt van egy egyedibb változat: "Van lehetőség a változásra ebben a pillanatban?"
Egy ilyen drámai fordulat újra a társadalompolitikai kérdések homlokterébe állítja azokat a problémákat, amelyek szinte észrevétlenül, de folyamatosan jelen vannak a köztudatban. Nem egységes a helyzet, hiszen Németország változatos tájai és városrészei különbözőképpen reagálnak ezekre a jelenségekre. Például egy észak-rajna-vesztfáliai városban, ahol a hagyományos belvárosi élet szinte eltűnik, a bevándorló fiatalok - finoman szólva - meglehetősen feltűnő módon vannak jelen. Ilyen körülmények között nehéz azt állítani, hogy a társadalmi integráció zökkenőmentesen zajlik. Ez a helyzet - noha még nincsenek hivatalos adatok, de megérzésem szerint - az AfD számára új impulzusokat adhat, átrendezve a választási kampány fókuszát. Az ilyen események újra a társadalompolitikai kérdések körül forognak, míg a társadalmi modernizáció gazdasági aspektusai háttérbe szorulnak. Az emberek figyelme a mélyebb társadalmi feszültségekre irányul, és ez új diskurzusokat generálhat, amelyek a politikai tájat is jelentősen befolyásolják.
Az eddigi felmérések alapján a pártok helyzete érdekes képet mutat. Egy hónap múlva lehetőségünk nyílik arra, hogy megvizsgáljuk, milyen következményekkel járt ez a szomorú eseménysorozat.
A német politikai táj képét egyre inkább a CDU dominálja, míg a szociáldemokraták (SPD) támogatottsága alig a felére rúg ennek. Jelenleg a CDU körülbelül 31-32 százalékkal bír, míg a szociáldemokraták 15-17 százalék között ingadoznak. A kancellárjelöltek személye körüli viták is felerősödtek: Friedrich Merz, a CDU jelöltje, gyakran kap kritikát kormányzati tapasztalatának hiánya miatt. Ezzel szemben Olaf Scholz, aki jelenleg is kancellár, gazdag politikai múlttal rendelkezik, hiszen volt alkancellár és hamburgi főpolgármester is. Mégis, mindketten a népszerűtlenség versenyében egymást előzik, ami arra utal, hogy pártjaikban sem ők a legkedveltebb figurák. Ez a jelenség sokakat arra késztet, hogy feltegyék a kérdést: miért nem tudtak olyan csúcsjelölteket állítani, akiket saját táborukban jobban elfogadnának? A szociáldemokraták esetében a védelmi miniszter, Boris Pistorius, míg a CDU-nál az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, vagy akár a bajor miniszterelnök, Markus Söder, népszerűbb alternatívák lehetnének Merz mellett. A választásokra készülve megjelennek a Zöldek is, akik új vezetést választottak, és próbálnak egy kicsit konzervatívabb irányt képviselni a társadalompolitikában. Az ő belső vitáik is érdekesek, hiszen a zöldek között mindig is voltak idealisták és pragmatikusabb gondolkodók, akik tisztában voltak azzal, hogy a baloldali ideológiák nem mindig vezetnek sikerhez. Jelenleg a Zöldek is a szociális igazságosságra fókuszálnak, például azt hangoztatják, hogy a milliárdosokat jobban meg kell adóztatni, amit korábban inkább a szociáldemokraták szoktak képviselni. Ezzel a szociális érzékenységgel a választásokra készülnek, miközben az AfD, a szélsőjobboldali párt, komoly ellenfeleiként tűnik fel. Az AfD csúcsjelöltje, Alice Weidel, konkrét javaslatokkal állt elő, amik sokak szerint vonzóbbak, mint a többi párt üres politikai retorikája. Ezen kívül ott van Sahra Wagenknecht, aki a baloldali párt kommunista szárnyát vezette, de most önálló pártot alapított. Ő erős migránsellenességgel és szociális demagógiával operál, ami különös figyelmet kelt. Vele kapcsolatban sokan attól tartanak, hogy választások után Wagenknecht pártja és az AfD együttesen blokkoló kisebbséget alkothat, ami komoly hatással lehet a német politikai rendszer stabilitására. Mindez nemcsak Németország, hanem egész Európa, így Magyarország számára is aggasztó következményekkel járhat, hiszen a politikai instabilitás gazdasági döntésekre is kihatással lehet.
A közelmúlt, különösen az elmúlt öt-nyolc év eseményei vajon előtérbe kerülnek? Nemrégiben jelent meg Angela Merkel visszaemlékezése, amelyről Ön készített egy recenziót a Válasz Online-on. Ön megjegyzi, hogy talán a kötet legérdekesebb aspektusa, ahogyan Merkel a hívő keresztény ember reálpolitikai mozgásterét próbálja körvonalazni. E megközelítés révén talán könnyebben érthetővé válik a Willkommenskultur időszaka is, amikor jelentős mértékű bevándorlás zajlott.
A merénylet körüli események és a politikai reakciók nyugtalanító mélységeket tárnak fel, melyek a humanista, emberi jogokra épülő nyugati-európai világképünkkel ütköznek. Az olvasás során arra kerestem választ, hogy mit jelentett Angela Merkel, az evangélikus papgyerek, amikor 2015-ben a „wir schaffen das” – azaz „meg fogjuk oldani” – kifejezést használta, és amikor a Willkommenskultur, azaz a befogadás kultúrájának szükségességéről beszélt. Nem lehet csupán jóindulatú gesztusként értelmezni, hiszen nyilvánvaló, hogy belső meggyőződés hajtotta őt. Nem szeretném ezt politikai hibának minősíteni, inkább a magyarázat keresése dominál. Tudjuk, hogy súlyos tévedés volt, de a valódi kihívás mindannyiunk számára az, hogy miként különböztethetjük meg a rossz szándékkal érkezőt azoktól, akik valóban segítségre szorulnak. Kétségeim vannak afelől, hogy a jelenlegi német integrációs rendszer képes-e hatékonyan kezelni azokat, akik nem illeszkednek az európai normákhoz. A 2015-ös események újra és újra felvetik a kérdést, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Különösen éles volt a kontraszt a magyar és német hozzáállás között: Orbán Viktor kritikái a német sajtó célkeresztjébe kerültek, míg manapság a határellenőrzés és a kerítésépítés már széles körben elfogadottá vált az EU politikájában. Olaszország például Albániába próbálja telepíteni a menekülttáborokat, ami újabb jelzi a helyzet komplexitását. A kihívás most az, hogy olyan gyakorlati megoldásokat találjunk, amelyek elkerülik az olcsó populizmust, de mégis tiszteletben tartják az emberi méltóságot és az elesettek iránti elkötelezettséget. A tempó sürgető, és a válaszok keresése elengedhetetlen a jövőnk szempontjából.
Létezik ilyen? Ami gyors is, nem az érkező bevándorlókkal foglalkozik, hanem azokkal, akik ott vannak öt-tíz éve, vagy mint ez a szaúdi pszichiáter, majdnem húsz éve? Gondolom, alkalmaznák, ha lenne ilyen.
Természetesen! Íme a szöveg egyedi változata: Igen, ebben a cikkben egy lutheri tézist említek, amely a kettős kormányzás elvére épül. Ez egy rendkívül érdekes téma, amely a német történelem során többször is napirendre került. Fontos kiemelnem, hogy ez nem egy kész recept, amely alapján a politikai döntéshozók konkrét útmutatást kapnának. A lényeg abban rejlik, hogy a személyes kapcsolatokban a felebaráti szeretetnek kell dominálnia, míg a tágabb kontextusban a közösség érdeke a legfontosabb. Úgy vélem, hogy ennek szellemében létezhetnek olyan megoldások, amelyek a nehézségekkel küzdő emberek sorsának javítását célozzák. Például, ahogyan Magyarországon is gyakran hangsúlyozzuk, nem a problémákat kell idehozni, hanem a segítséget kell elvinni azokhoz, akiknek szükségük van rá. Azt gondolom, hogy a német társadalomnak és általában az európai közösségnek, a nyugati civilizációnak felelőssége van abban, hogy megértsük: a jólét, ami Európában érvényesül, nem véletlenül vonzza a tömegeket. Ugyanakkor ez a jólét sok esetben elkényelmesedéshez vezetett, amit a gazdasági adatok is tükröznek, különösen Ázsiához és az Egyesült Államokhoz viszonyítva. A felelősség abban áll, hogy Európában nagyobb erőfeszítésekre van szükség, és bizonyos értelemben a jólétből érdemes lenne áldozni, hogy a távoli földrészeken, ahonnan sokan Európába igyekeznek, javuljon a helyzet. Ez az a megközelítés, amely segíthet megelőzni az olyan tragédiákat, mint a magdeburgi események, és elősegítheti a társadalmi békét is.
A közelmúltban, de akár évtizedekkel ezelőtt is, például az 1970-es és 1980-as években, számos török állampolgár tette át a székhelyét Németországba. Érdekes megfigyelni, hogy az akkori bevándorlók életmódja és tapasztalatai talán eltérnek a 2000-es évek után érkezettekétől. Mi lehet ennek az oka?
Nagyon érdekes folyamat ez, mert amikor az Adenauer-éra virágba borulásával, meg a Marshall-segély hatására, ez az úgynevezett Wirtschaftswunder, a gazdasági csoda elindult, világossá vált, hogy nincs elég munkaerő. Akkor először Olaszországból jöttek, avval még nem volt baj, hiszen keresztény, katolikus közösségek jöttek. Majd elindultak Törökországból is, akkor viszont már muzulmán közösségek is létrejöttek Németországban. Ennek az lett a következménye, hogy más muzulmán országokból is jöhettek nyugodtan vendégmunkások, hiszen az ő vallási életüknek megvolt a maga kerete. Ez a hatvanas-hetvenes években indult el, és aztán oda vezetett, hogy most már közel négymilliós török diaszpóra él Németországban. A török elnökválasztásokkor minden elnökjelölt tart választási nagygyűlést a nagy német városokban is, hiszen ők szavazópolgárok, ez egy jelentős tényezővé vált. Olyan értelemben is tényezővé vált, hogy a német baloldal gyorsan felmérte, hogy a bevándorlásbarát és az idegeneket befogadni kész politikájával a saját politikai táborát növelni tudja. A baloldal számára a bevándorlók hozzáadott értéket jelentettek, ez vezetett oda, hogy nagyon sokan állampolgárrá váltak.
És ők is leadják a szavazatukat.
Róluk derült ki, amit az imént mondtam 2011-ről, hogy hiába esküdtek föl a német alkotmányra, a szívük mégis inkább az imám által mondott szent ügyekért dobog. Bár vannak nagyon jó példák, hogy hogyan sikerül németté válnia azoknak, akik bevándorlók vagy bevándorlók gyermekei, azért ez mégiscsak egy más kultúra és más civilizáció. Van egy nagyon érdekes statisztika azzal kapcsolatban, hogy mikor hányan jöttek. 2015-ben 480 ezren jöttek, 2016-ban 745 ezren kértek bevándorló, tehát menekültstátuszt. Ezek óriási számok. Látjuk, hogy nemcsak a szaúdi orvosról van szó, hanem a szíriai változások következtében súlyos aggodalom vetődött föl a német egészségügyben is, hogy mi lesz, ha az a több mint ötezer szíriai orvos, aki bevándorlóként érkezett és praktizál Németországban, és egyébként megbecsült tagja a társadalomnak, hazamegy. Más orvos nincs, hacsak magyar orvosok nem mennek, mert az is egy komoly tényező. Ezek az összefüggések jelzik, hogy nagyon sok negatív hatása van a bevándorlásnak, és a civilizációs különbségekből rengeteg konfliktus ered, ugyanakkor olyan munkaerőhiányt is pótolnak a bevándorlók, akár még orvosként is, amire valóban szükség van.
Erre a kérdésre érdemes lenne egy figyelemfelkeltő és átgondolt válaszra összpontosítani, mert a helyzet sokszínűsége és összetettsége megkívánja a részletesebb megközelítést. Azt látjuk, hogy van, aki már régóta itt van, van, aki friss érkező, és mindannyian orvosok. De ki az, aki valóban maradhat, és ki az, akit a németek nem szeretnének itt látni? Melyek azok a kritériumok, amelyek alapján döntenek? A válaszok sokszor a szakmai tapasztalaton, a nyelvtudáson és a beilleszkedési képességen múlnak. A kérdés tehát nem csupán az egyének sorsáról szól, hanem a német egészségügyi rendszer jövőjéről is. Ki tudja, talán a következő hónapokban világossá válik, ki az, aki valóban otthonra lelhet ebben az országban.
Igen, a fluktuáció valóban jelentős. Évente több mint egymillió ember érkezik és távozik az országból. A tendencia azonban kedvező, hiszen a többség végül Németországban marad. Viszont ha az ember megnézi a Damaszkuszból érkező felvételeket, akkor elmondható, hogy hatalmas hazaszeretet szükséges ahhoz, hogy valaki egy német kórházból egy damaszkuszi intézménybe váltson.
