Sipos Peti Fehér Krisztiánról így vélekedik: "Van olyan a szakmában, aki úgy megüti, hogy még a hazautat is a levegőben teszi meg!"
Sajnos tragikus hír érkezett: elhunyt egy 11 éves fiú, aki agyevő amőbával fertőződött meg. A gyermek a párkányi fürdőben töltötte el az utolsó napjait, és a szomorú esemény felhívja a figyelmet a vízben rejlő kockázatokra.
Fehér Krisztián fellépésén tanúsított viselkedése komoly hullámokat vert, amikor nyilvánosan megalázta az egyik hangtechnikust. Az incidens után számos neves előadó is kifejtette véleményét, de talán a leghevesebb reakciót az Irigy Hónaljmirigy tagjai adták, akik nyíltan bírálva a történteket, nem titkolt indulatukkal fejezték ki nemtetszésüket.
"Régen hosszú évek folyamata volt, amíg egy előadó eljutott odáig, hogy megismerhessék. Ma a tehetségkutatók térnyerése miatt ez megváltozott. Nem járják végig a szamárlétrát, és ezáltal a tisztelet teljes hiánya van a szakma és a közönség felé. Ebben hibás a zsűri is" - mondta Kabai László a 2Much műsorában.
A humorista egyre szenvedélyesebben beszélt: "Elhitetik vele, hogy istenkirálycsászár. Az embernek a bicska kinyílik a zsebében, ahogy a hangtechnikussal beszél a színpadon. Nem tudom, mi a fenét képzel magáról."
Sipos Peti is kíméletlenül őszinte volt: "Egy ilyen műsorban megcsinálják a frizuráját, ráadják a ruhát, kezébe adják a mikrofont. De ha elküldik egy falunapra, ahol sz*r a hangtechnika, azt se tudja, mit csináljon." Véleménye szerint igenis "meg kell enni néhány kiló sz*rt", hogy valaki megtanulja, hogyan lehet a nehéz helyzetekből is kihozni a legtöbbet. "Van olyan régi motoros hangtechnikus a szakmában, aki úgy pofán b*szta volna, hogy hazáig repül" - tette hozzá.