A STOP-tábla figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járt.


Június 16-án, 8 óra 44 perc körül arról értesítették a rendőrség, hogy közlekedési baleset történt a szatmári Anton Pann és Grigore Ureche utcák kereszteződésében.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 55 éves férfi Kányaházról nem tartotta be a STOP-tábla előírásait, és figyelmen kívül hagyva a forgalmi szabályokat, behajtott a kereszteződésbe. Ekkor nem adta meg az elsőbbséget a főúton érkező személyautónak, amelyet egy 49 éves nő vezetett Szamtárból.

A nő megsérült, és orvosi ellátásra szorulva a kórházba került. A rendőrség mindkét sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, amelynek kimenetele kedvező volt, hiszen sem a férfi, sem a nő esetében nem mutattak ki alkoholt a szervezetükben.

A rendőrség folytatja a baleset részleteinek vizsgálatát.

Ugyanezen a napon baleset történt a Batizi úton is. A hatóság közlése szerint egy 72 éves robogós sávváltás előtt nem volt kellőképp körültekintő, ezért összeütközött egy személyautóval, amelyet egy 55 éves, helybéli férfi vezetett. Az idős robogóst a helyszínről kórházba kórházba szállították. Mint kiderült, sem ő, sem az autós nem fogyasztott alkoholt indulás előtt.

A hatóság ebben az esetben is vizsgálatot indított.

Related posts