Szele Tamás: Megérkeznek a britek, megérkeznek a britek!

Kérem, nehéz időszakok elé nézünk, válságos pillanatokban vagyunk, és a Haza biztonsága forog kockán. Ilyen helyzetekben nem engedhetjük meg magunknak a mellébeszélést, a kertelést vagy a köntörfalazást. Fogalmazzunk egyenesen, ahogyan a magyarok tudnak: itt vannak a britek, itt vannak a britek!

Ezt onnan tudom, hogy az előbb vágtatott végig az utcán egy lovas, tajtékzó paripán, kezében lámpással, és ezt kiabálta. Utána akartam menni, hogy megfékezzem a megbokrosodott lovat, nehogy levesse, de közelebbről szemlélve észrevettem, hogy nem Paul Revere volt az, hanem a Lánczi Tamás a Szuverenitásvédelmi Hivataltól, érte meg nem kár, hagytam is - a lovas eltűnt valamerre Lexington felé egy porfelhőben. Egyelőre disznót vágunk, ökröt sütünk, csapra verjük a söröshordót a szomszédokkal, mert ha jönnek a britek, illik méltó módon fogadni a kedves vendégeket.

De vajon jönnek-e a derék vöröskabátosok? Mikor érnek ide a brit gránátosezredek?

Lánczi Tamás és munkatársai véleménye szerint a közeljövőben várhatóan jelentős események zajlanak. De nézzük meg, mit közöl a Szuverenitásvédelmi Hivatal legújabb tájékoztatójában!

A brit kormány körülbelül 10 millió fontot költött politikai influenszerek megvásárlására.

A brit külügyminisztérium több mint 4,5 milliárd forintos keretösszegű szerződést kötött a Zinc Network Ltd. nevű céggel, amely a világ számos pontján aktív korrupt politikai befolyásoló propagandahálózat egyik meghatározó szereplője. A közelmúltban nyilvánosságra került információk szerint a szerződés keretében a pénzt valójában influenszerek beszerzésére fordították 22, döntően közép- és kelet-európai országban. Ezek az influenszerek a brit kormány által elvárt állami propagandát terjesztették, ezzel manipulálva a közvéleményt.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal már korábban feltárta, hogy a Zinc Network Ltd. cég a USAID politikai korrupciós gépezetének egyik jelentős pénzelosztójaként tevékenykedik. A Zinc Network révén amerikai állami forrásokat kapott például az Átlátszó, a Direkt36 és a 444, mind a Közép-Európa Program keretében. Emellett a korábbi amerikai demokrata kormányzat is aktívan támogatta különböző influenszerek alkalmazását, többek között a David Pressman vezette nagykövetség költségvetéséből finanszírozva.

A Zinc korábbi munkatársa "állami propagandának" nevezte a Zinc tevékenységét, amellyel "szuverén országok belügyeibe avatkoznak be". Ehhez olyan influenszereket használtak fel, akikkel "könnyű azonosulni", és akik "autentikusnak tűnő" videókat készítenek.

Az influenszerekkel olyan szerződéseket írattak alá, amely titoktartást írt elő számukra, nehogy felfedjék a brit kormányzati befolyást. A nézők előtt tehát eltitkolták, hogy az általuk megtekintett videó a brit kormányzat megrendelésére és érdekei szerint készült.

A Zinc csapata folyamatosan részt vesz a megrendelt videók szerkesztési folyamatában, amelyek csak a brit kormányzati tisztviselők észrevételeit követően kerülnek nyilvánosságra az influenszerek által.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálja a külföldi politikai beavatkozás magyarországi szálait."

Hát, ha ők ezt állítják, akkor biztosan így van. Érkeznek a britek, de azon tűnődöm, vajon mit fognak kezdeni velünk? Egyáltalán, milyen céljaik lehetnek velünk kapcsolatban?

És tessék mondani, hol vették az influencereket, a zanzibári vagy a levantei rabszolgapiacon? Felhívnám Lánczi úr figyelmét arra a nem elhanyagolható ténykörülményre, miszerint 1807-ben a Brit Birodalom teljes területén megszűnt a rabszolgatartás intézménye, bár ha ő most játssza a Paul Revere-t, akkor szerinte 1775-öt írunk, és ez nem Magyarország, hanem a Massachusetts-öböl vidéke. Akkor és ott tényleg jöttek a britek, és tényleg nem kenyérrel-sóval-fehér ruhás szüzekkel várták őket, hanem elöltöltős vadászpuskákkal.

De képzeld csak el, megvásárolták az influencereket, mint valami modern kori rabszolgákat, és most láncra fűzve hazavitték őket. De vajon mit kezdenek velük? Talán pávatollakat tűznek az alfelükbe, vagy éppen a gyapotföldekre küldik őket dolgozni? Végül is, kicsit drágák voltak ahhoz, hogy csak úgy elpazarolják őket. Azt mondja a bölcs Lánczi, vagy az a bizonyos ember, aki ezt a borzalmas szöveget írta, hogy "a brit állam által elvárt állami propagandát" terjesztik. Ha kell, tűzzel, ha kell, vassal, ha kell, számítógéppel. Ott ülnek a piros kabátjukban, muskétával a vállukon a monitor előtt, és könyörtelenül folytatják a propagandát. Harci dobszóval a háttérben. Néha még harsonát is fújnak, mintha valami grandiózus esemény készülődne.

Most már csak azt kellene kideríteni, hogy mivel foglalkoznak valójában, azon túl, hogy brit propagandát terjesztenek. Konkrétan: milyen Szent György-i csodát szeretnének nálunk brit propaganda révén megvalósítani?

Mert tengerünk, ahogy jól tudjuk, nem létezik. Gyarmataink is eltűntek, mióta a kínaiak visszaszerezték Tiencsint, és komolyabb természeti kincseink sincsenek, csupán a nemzeti büszkeségünk, ami azonban olyan hatalmas, hogy alig fér el a Kárpát-medencében. Nagy-Britanniának nincsenek jelentős beruházásai nálunk, sőt, még kisebb érdekeltségeik sincsenek, a brit termékek számára nem számítunk fontos piaccá, egyáltalán. Fő kiviteli cikkünk London irányába a munkavállaló, de ez is könnyen helyettesíthető olcsóbb pakisztáni munkaerővel. Szóval nem értem, miért lenne érdeke az Egyesült Királyságnak befolyást gyakorolni ránk, Hunnia népére.

De érkeznek a britek, hiszen Lánczi ezt megjegyezte.

Elöl vonulnak majd a skót lövészek, zene szól, mögöttük az indiai szipojok, hatalmas mozsárágyúkat vontató elefántokkal. Következik a Coldstream Gárdaezred, végül pedig a kötéllel fogott hesseniek. Itt lesz Őfelsége minden katonája! De vigyázat, mert a brit megszállás nem csupán dicsőséggel jár; minden délután ötkor eldördül egy ágyú a Citadellán, és akkor mindenkinek kötelező teázni és uborkás szendvicset fogyasztani. Igen, még a gyermekeknek és a fiatal lányoknak is, ez a britek kegyetlensége! A Boci csokit azonnal eltüntetik, helyette csak Hershey's-ra számíthatunk, a pacalpörköltet pedig yorkshire-pudingra cserélik, Wellington-bélszín kíséretében. A Hősök terén csupán a szobrot cserélik le Sir Horatio Nelsonra, de nem csodálkoznék, ha - mint a többi gyarmaton - bevezetnék a működő postát, vasutat, korszerű egészségügyi ellátást és ingyenes közkönyvtárakat is. De amikor a kisüsti kerítésszaggató helyett csak whiskyt kapunk, akkor úgy érezhetjük, hogy megmozdul bennünk a honfivér. Nemzeti nagyságunknak valószínűleg ez a temetője még Mohácsnál is nagyobb lesz!

A Szabadság Fiai színes matyóhímzésekbe és kalotaszegi varrottas díványpárnákba burkolóznak, hogy elkerüljék a figyelmet és senki ne ismerje fel őket. Egy váratlan pillanatban aztán a Bem rakparton a Dunába vetik az Earl Grey teás bálákat. Mihez kezdjünk, ha egyszer se Boston, se tenger nincs a közelben? Talán ez is megteszi egy kellemes teadélutánhoz, itt a faluban. Közben pedig összeül a Kontinentális Kongresszus, hogy aláírják a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Elindul a szabadságért folytatott küzdelem.

Valóban, de ez a külföldi szövetségesek támogatása nélkül nem lehetséges. Csak olyan államtól kérhetünk segítséget, amely már korábban sikeresen megszabadult a brit uralom alól: ez pedig leginkább az Amerikai Egyesült Államok. Ők már tapasztalatot szereztek a brit ellenállásban, rendelkeznek elegendő forrással, lovasokkal és fegyverzettel is, így másban nem bízhatunk, csakis bennük. Igaz, hogy ezáltal növekedne az amerikai befolyás Magyarországon, de a nemzeti függetlenségünkért cserébe talán megéri elfogadni egy kis rágógumit és kólát.

A távozó britek valószínűleg titokban mosolyognának magukban, hiszen a brit befolyásszerzés egyik fő célja éppen az volt, hogy az Egyesült Államok hatása alá kerüljünk.

Nyilvánvaló, nem igaz? Olyan egyértelmű, mint a zárt ablakon átsütő napfény.

Lánczi fejében valószínűleg valami hasonló forgatókönyv zakatolhat, vagy talán még ennél is bonyolultabb elképzelések. Ezt a hírt másképp nem tudom értelmezni, és nem tudom eldönteni, hogy inkább nevetséges vagy éppen ostoba. Az Ég szerelmére, az Egyesült Királyság már régóta nem is tagja az Európai Uniónak, akkor mit keresnek nálunk?

Lánczi természetesen a valóban létező és ható orosz befolyásról szót sem ejt, kerüli még a témát is, mert hát azt szeretni kell neki és támogatni is, csak a nem létező brit propagandától félti a hont.

Próbáljuk ki a Lánczi-féle ötletet egy másik monarchiával, a Tongai Királysággal, melynek rezidense, William Mariner, fedőnevén Toki Ukamea (magyarul: Vasbalta) tegyük fel, hogy mostanra Budapesten is tartózkodik és szorgosan vesztegeti az influencereket kókuszdióval, batátával és malomkővel, mivel Tongának ezek a fő termékei. Nuku'alofa már nyújtogatja felénk véres karmait, kanakák és vahinék tömegei állnak lábhoz tett katamaránnal a határainkon, fogaik között borotvaélesre fent bumeráng, már járják is a hakát, a harci táncot, nincs mese, be kell majd hívnunk ellenük az oroszokat.

Különben az oroszokat a britek ellen is be lehetne hívni, ha már. Meg az amerikaiak ellen is, legfeljebb lenne nálunk egy kis orosz befolyás. Sokkal több, mint most nem is lehetne, mert el sem férne az országban, amilyen kicsik vagyunk.

Ha alaposabban szemügyre vesszük a helyzetet, láthatjuk, hogy Lánczi hangosan hangoztatja: „jönnek a britek”, de valójában ezt azért teszi, hogy az oroszok is megérkezzenek a színre.

Ügyes, ügyes, nem mondom.

Ezek a paranoiás politikai figurák teljesen megőrjítik az embert, előbb-utóbb mindannyian belefáradunk ebbe az őrületbe.