Szoboszlai boldog mosollyal osztotta meg a hírt, hogy egy szívhez szóló kezdeményezés keretében különleges dolgot tettek a beteg gyerekek megsegítésére.

Több mint 10 millió forintot adományoztak a nemes célra, és további jótékonysági liciteket is terveznek. Szoboszlai, Bolla, Szalai és Schäfer szebbé varázsolták a gyógyuló gyerekek napját.
A magyar labdarúgó-válogatott három kiemelkedő játékosa - Bolla Bendegúz, Schäfer András és Szoboszlai Dominik -, valamint Szalai Ádám, az asszisztens edző, közösen látogatták meg a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Tűzoltó utcai részlegét. A céljuk az volt, hogy a klinikán gyógyuló gyermekek számára egy vidámabb, színesebb napot varázsoljanak, és ezzel egy kis örömet hozzanak a kicsik életébe.
A különleges látogatásról a focistákat képviselő EM Sports ügynökség adott hírt, amely Szalai jótékonysági szervezetével (Játékidő Alapítvány) fogott össze a nemes cél érdekében, mosolyt csaljon a gyógykezelésben részesülő gyermekek arcára.
A közleményben elhangzott, hogy Szoboszlaiék mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyerekek minden egyes vágyát valóra váltsák. Természetesen a közös fényképek készítése és a sok-sok aláírás osztogatása is elengedhetetlen része volt a találkozónak.
"A válogatott labdarúgók látogatás mellett ügynökségünk a Játékidő Alapítvány segítségével egy teljes mértékben zárt gyűjtés eredményeképp