Talán egyetlen filmjében sem mutatta be Sorrentino olyan nyíltan, hogy egy nő vonzereje milyen mély hatással lehet az emberi lélekre.
Parthenopé - Nápoly szépe az olasz filmrendező, Paolo Sorrentino új nagyjátékfilmje, első női főszereplős alkotása, az Ifjú pápa, az Új pápa (HBO) és az Isteni kéz (Netflix) tévés alkotásai utáni visszatérése a nagyvászonra. A film bőkezűen tékozolja az időt, a szépséget, a beszélgetésekben úgy, mint a tengerben elmerül, elássa a talentumokat és virágzik mikor senki nem látja. Ez az erőssége, és ezért is megosztó. Kritika.
Parthenopét sokan Sorrentino szülővárosához, Nápolyhoz írt ódájának tartják, mert a film nagy része itt és Capri szigetén játszódik. A történet a mitikus szépségű fiatal olasz nő, Parthenopé életét követi születésétől egészen idős koráig, de valójában a fiatalkorára, 1968 és 82 közötti nápolyi éveire koncentrál.
Nápoly varázslatos légköre tökéletes hátteret biztosít Sorrentino számára, hogy felfedezze azokat a témákat, amelyek mindig is foglalkoztatták: a szépség, az erotika, a halál, az idő múlása, a vallásos áhítat, és a groteszk elemek találkozása a földöntúli szépséggel. A film nyitóképe egy aranyozott hintó, amely egy tutajon lebeg, mintha csak a Versailles-i kastélyból származna. Mellette egy öltönyös, fekete napszemüveges, középkorú férfi (Alfonso Santagata) látható, aki Sorrentino klasszikus esztétikájában merül el, miközben az azúrkék tenger hullámain halad Nápoly varázslatos partjai felé.
A hintó nem más, mint a születendő kislány bölcsője, ami egyébként nem bizonyul túlzásnak ahhoz az áhítathoz, amivel a körülötte létező emberek szépségét körül lengik majd. Parthenopéhoz (Celeste Dalla Porta) két bátyja áll a legközelebb: a furcsa, ártatlan és érzékeny lelkű Raimondó (Daniele Rienzo), aki első pillanattól kezdve húga egyik legnagyobb csodálója, másik fiútestvére (vagy közeli fiúbarátja?) pedig Sandrino (Dario Aita), aki szintén reménytelenül szerelmes a lányba.
A történet a három fiatal életének hajnalán bontakozik ki, amikor együtt indulnak nyaralni a festői Capri szigetére. Itt, a gyönyörű táj és a szikrázó napsütés közepette, egy bonyolult szerelmi háromszög alakul ki, melynek végkimenetele drámai fordulatokat tartogat. A fiatal testvérpár dinamikája és a köztük lévő érzelmi szálak Bertolucci "Álmodozók" című filmjét idézik, de a történet sokkal mélyebb rétegeket is feltár. A görög mitológiából merített motívumok és a modern pszichológia fogalmai, mint az Ödipusz-komplexus, szervesen összefonódnak a narratívával, ahol a szexualitás és az incesztus tabuja hatással van a karakterek közötti kapcsolatokra. A Capri szigetén töltött idő nem csupán egy nyaralás, hanem egy felfedező út a vágyak és félelmek világában, amely végül a titkok leleplezéséhez és a sors végzetes összefonódásához vezet.
A Capri szigetén játszódó jelenetek mélyen meghatározzák a film egészét, rávilágítva a szexuális beteljesülés és a halál közötti bonyolult kapcsolatra, az öngyilkosság sötét vonzerejére, valamint az élők lelkében burjánzó bűntudatra. Sorrentino ebben a szekvenciában a szerelem által kínált transzcendenciát egy elérhetetlen magasságba emeli, ezzel szemben Bertolucci művével, ahol a szerelem inkább a középpontban állt, itt a film alapjává válik.
