A rakétaháború továbbra is zajlik Izrael és a Hezbollah között, még a tűzszüneti tárgyalások hátterében is.


Tovább folyik a rakétaháború Izrael és a Hezbollah között csütörtökön is, miközben Amos Hochstein, az amerikai elnök különmegbízottja a Libanon és Izrael közötti tűzszünetről tárgyal Jeruzsálemben.

Egy becsapódó rakéta, vagy rakétaszilánk megölt egy 30 éves izraeli férfit a libanoni határ közelében, a Földközi-tenger partján fekvő Naharia nevű város egyik játszóterén. Ő volt a tavaly október 8-án, az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah Izrael ellen indított támadásával kezdődő rakétaháború 48. civil áldozata Izraelben.

Aviháj Edri, az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője csütörtök reggel figyelmeztetést adott ki, amelyben arra kérte a három dél-libanoni körzet civil lakóit, hogy hagyják el otthonaikat. Az intézkedés hátterében az áll, hogy az IDF harci műveletekbe kezd a Hezbollah ellen az érintett területeken.

Az Izraeli Védelmi Erők bejelentette, hogy a Sin Bet belbiztonsági ügynökséggel közösen végrehajtott akció során Ciszjordánia északi területén, Dzsenin városában, az utóbbi két nap alatt kilenc fegyveres palesztin életét vesztette.

A légierő csapása végzett 3 iszlamista terroristával, 6 fegyverest pedig a szárazföldi csapatok öltek meg tűzharcban. Az akcióban letartóztattak számos, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint és nagy mennyiségű robbanószert semmisítettek meg.

A Sin Bet és a rendőrség tájékoztatása alapján három palesztint tartóztattak le Hebronban, akik állítólag Itamár Bengvír belbiztonsági miniszter és fia ellen készültek gyilkossági tervet szőni.

A nyomozás végén, miután összegyűlt a szükséges bizonyíték, vádat emeltek a Ciszjordániát érintő katonai bíróság előtt. A vádirat alapján Iszmail Ibrahim Avdi, a fővádlott, júniusban a Hamász és a Hezbollah segítségét kérte fegyverek beszerzéséhez és robbanószerkezetek előállításához, hogy támadásokat hajthasson végre izraeli állampolgárok és magas rangú személyek ellen.

Related posts