Donald Trump elé helyeztek egy pisztolyrajzot, amelynek csövére a figyelmeztető feliratot írták: "töltve".

Megérkeztünk Frei Tamás legújabb regényének, a Kobalt - A pekingi játszma, harmadik és egyben utolsó részletéhez. Az Index olvasói elsőként kaphattak betekintést ebbe a különleges kötetbe. A mai részlettel együtt egy komplett fejezetet is felfedett a szerző politikai akcióthrilleréből. Ha valaki lemaradt az előző részekről, a cikk végén könnyedén rátalálhat az első és második részletek linkjeire is.

Frei Tamás Kobalt című regényének harmadik és egyben befejező részletéből kibontakozik, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke mit kíván az Ovális Irodában. Ez azonban csak a CIA igazgatójának egy merész akciótervének bemutatása után derül ki, amely nem közvetlenül háborús lépéseket irányoz elő Kína ellen, de egyértelművé válik, hogy ennek a stratégiának súlyos következményei és áldozatai lesznek. A szöveg feszültséggel teli légkört teremt, ahol a politikai intrikák és a globális hatalmi játszmák találkoznak, és a döntések súlyának nyomása alatt a karakterek sorsa is megpecsételődik.

Természetesen! Kérlek, oszd meg velem a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és szívesen segítek!

Visszahelyezkedett a bőrfotel kényelmébe, miközben fújtatott a benne felgyülemlett düh és idegesség miatt. Nyilvánvalóan nagyon felkavarta valami, de nem Marco Rubio tevékenysége miatt, hanem a tehetetlenség érzése miatt, ami szorongatja.

- Pete, végre te is szólalj meg! - fordult a védelmi miniszterhez, aki korábban a Fox News kommentátoraként ismert, és gyalogsági tisztként részt vett az iraki és afganisztáni háborúkban, de tengeri ütközetben még sosem volt része. - Lehetséges, hogy hadihajóblokáddal megvédjük ezt a szigetet Kínától?

A tévéstúdiókban edződött Peter Hegseth ügyesen elkerülte a kérdést. Ezt a kamerák kereszttüzében is hajlandó volt megtenni, ha esetleg nem volt válasza. Csak egyszerűen átváltott egy másik témára, és kész is volt. Ez a taktika mindig bevált számára. Még Trump esetében is hatékonyan működött: új téma, új kihívás, és az előző máris feledésbe merült.

- Úgy vélem, John - mondta, miközben határozott pillantást vetett John Lee Ratcliffe-re, a CIA igazgatójára, aki láthatóan még nem volt tisztában azzal, hogy hamarosan egy meglehetősen komoly véleményformálás részese lesz -, szerintünk ideje lenne, hogy Hszi Csin-ping környezetéből eltávolítsuk az összes kétes alakot. El kell kapnunk minden egyes olyan bűnözőt, aki az elmúlt években Amerika ellen irányuló cselekményeket hajtott végre, függetlenül attól, hogy mennyire közel állnak a kínai pártfőtitkárhoz. Kezdhetnénk például a Mexikóban tevékenykedő fentanilbárónkkal, Csenli Konnal.

Peter Hegseth, a mindig gondosan ápolt és sportos megjelenésű figura, olyan magabiztossággal fejtette ki véleményét, hogy a jelenlévők szinte azonnal megfeledkeztek Marco Rubióról és Tajvanról. A fiatal védelmi miniszter világoskék öltönyben, élénkpiros nyakkendővel és az amerikai zászlót idéző díszzsebkendővel ült, lábait keresztbe vetve. Zokniján apró amerikai zászlók díszelegtek, de a lába nem látszott ki alóla. Kényelmesen hátradőlt a selyemkanapén, kezét nyugodtan egymásra fektetve a combján, nyugtató kisugárzása szinte áthatotta a teret. Az ingmandzsettájából nem karóra, hanem egy fekete bőrkarkötő bújt elő, amelyen Jorge Oliveira, egy Afganisztánban elesett amerikai katona neve és a halála dátuma: 2011. 10. 19. volt olvasható.

A CIA igazgatója hirtelen ráébredt, hogy valójában osztja a javaslatot. Hiszen radikális lépésekre van szükség, ahogyan Rubio Tajvannal, vagy Hegseth a fentanilkirállyal kapcsolatban is cselekedett. Régóta vágyik arra, hogy ilyen irányba lépjen, de Trump mindig visszatartja. Pedig már a szenátusi meghallgatásán is kifejtette, hogy a CIA-nak nem szabadna tartania a kockázatoktól; az elnök utasításai alapján olyan titkos műveleteket kellene végrehajtania, amelyekre csak és kizárólag a CIA képes, senki más.

- Elnök úr! - kezdte Peter Hegseth, miközben elismerő pillantást vetett Donald Trumpra. - Teljesen egyetértek Pete véleményével. Mindig is úgy gondoltam, hogy a CIA-nak olyan területekre kellene eljutnia, ahol mások nem járhatnak, és olyan feladatokat kellene vállalnia, amelyeket senki más nem tudna teljesíteni.

- Konkrétan? - rebbent fel az elnök hangja, mint egy villámcsapás. Tajvan már régóta háttérbe szorult, túlságosan bonyolultnak tűnt ahhoz, hogy foglalkozzon vele. A düh szinte varázsütésre eltűnt belőle, és tekintete megint a keresztapa mély, átható pillantására emlékeztetett, aki csak a könyörtelen, brutális megoldásokra vár. A világpolitikai sakkjátszma fordulataira. Támadni, támadni, támadni - ez volt az ő mantrája, mint valami megfellebbezhetetlen parancs.

Teljes mértékben egyetértek. Valóban érdemes lenne kezdeni a Csenli Kon nevű fentanilkirállyal, különösen, hogy a New York Times már nyilvánosan is reflektorfénybe állította őt. De ne feledjük, hogy a lista nagyon hosszú, és tele van hasonló, kínai hátterű... Hogy is fogalmaztál, Pete? Megélhetési bűnözőkkel.

- Például? - kérdezte Donald Trump egy szavas kérdésével, de a CIA igazgatója már felkészült. Fejből ismerte a neveket.

Kuan Tianfeng. Nyolcvanötezer amerikai vállalat védelmét sikerült áthágnia, és hatalmas mennyiségű ipari titkot zsákmányolt. Emellett ott van Csen Vang, aki rendszeresen amerikai telekommunikációs cégek szabadalmait célozza meg, és kriptovalutában kifizetéseket intéz az embereknek, még Washington szívében is. Az igazságügyi minisztérium és az FBI...

Félbehagyta a mondatot, mert az elnök felemelte a kezét. Nem kell folytatni, érti, ezt jelentette a mozdulat.

Közben a szemben lévő kanapéról felállt a pénzügyminiszter, a multimilliárdos Scott Bessent, és egy papírlapot szorongatva odasétált az elnöki íróasztalhoz, amely nemrég még Kína sorsát formálta Trump grandiózus megjelenésében. Ő volt a negyedik érdekcsoport képviselője, az egyéni haszonlesők elitjének tagja a kormányzat szívében. Ilyen figurákból nem volt hiány. Olyanok, akik kampánytámogatásra költött millióik révén jutottak közel Trumphoz, remélve, hogy milliárdjaikból tízmilliárdokat kovácsolhatnak.

- Csak a szokásos - mondta mosolyogva, miközben a rajzot az elnök elé helyezte. Ez már csak így ment. Amikor a diskurzus elakadt, ő mindig képes volt a lényeget a végletekig leegyszerűsíteni. Neki nem volt szüksége hosszú, ötvennyolc oldalas elemzésekre ahhoz, hogy átadja a mondanivalóját. Sőt, ahogy egyre jobban kiismerte Trumpot, rájött, hogy néha még egyetlen mondat is túl sok információt hordoz. Csak egy kép kell. Egy fotó. Vagy egy rajz. A vizuális kommunikáció hatékonyabb. Azt az elnök könnyebben dekódolja. Ezt a rajzot pedig biztosan értékelni fogja, hiszen már találkozott vele korábban.

Trump ránézett az előtte heverő papírra, a Scott Bessent által hamarjában rajzolt, gyerekes firkálmányra. Egy pisztolyt látott, amelynek a markolatára a pénzügyminiszter nagybetűkkel azt írta: VÁMOK. A csövére pedig azt: TÖLTVE.

- Ez mindig bejön, Donald. - Az elnököt letegezte, még ebben a szűk körben sem érzett késztetést a formalitásra. Gazdasági helyzete és üzleti eredményei messze meghaladták Trumpét. - Most már ideje lenne komolyan bevetni, precízen célba venni Kínát, aztán csak tüzelni, és folytatni a tüzelést. Kitartóan.

Ezzel le is zárta a beszélgetést, és valahol mélyen úgy érezte, talán túlzásba vitte a magyarázatot. Csak egy egyszerű rajz és két rövid mondat – ennyi elég lett volna. De vajon valóban ennyire sok?

Visszatért a megszokott helyére, de mielőtt leült volna, váratlanul meghallotta Donald Trump jellegzetes hangját:

- Akkor együnk! Megéheztem. Ma még semmit sem ettem, és már tizenegy óra van. Ki kér sajtburgert és sült krumplit? Rendelek ketchupot és mustárt is hozzá. Ki kér? Meg persze kólát!

Mindenki feltartotta a kezét. Csak az Apple főnöke nem kért, de róla amúgy is megfeledkeztek."

Ez a szöveg Frei Tamás Kobalt című regényének harmadik és egyben utolsó részlete, amely most az Indexen olvasható.

Amennyiben lemaradt volna a regény fejezetének első részéről, ide kattintva elolvashatja.

Ha esetleg lemaradt a regény fejezetének második részéről, itt talál egy linket, ahol könnyedén bepótolhatja.

Frei Tamás - A pekingi játszma alcímmel, a Libri gondozásában megjelent - Kobalt című regénye nagyon is akutális témát feszeget, az országok sorsát meghatározó emberi gyarlóságról, az elhibázott politikai döntésekről szól, az USA és Kína közti kíméletlen politikai és gazdasági versengésről. S miközben bálterem épül a Fehér Háznál, dúl az orosz-ukrán háború, a Közel-Kelet lángokban áll, és megindult a küzdelem a bolygó fontos nyersanyaiért, a túlélésért.

A történet főhőse, André Calvi új feladatot kap: a Kínai Kommunista Párt egyik kulcsfiguráját kell elrabolnia, de fogalma sincs, hogy valójában ki áll a megbízás hátterében. Eszébe sem jut, hogy a küldetés Kína és Amerika csatájának tűzvonalába sodorhatja. A szálak Budapestre vezetnek, a magyar miniszterelnök dolgozószobájába.

Starcz Ákos, aki az Indexet kiadó médiacsoport igazgatóságának tagja, a Libri-Bookline Zrt. igazgatóságának elnökeként tevékenykedik, mindezt függetlenül az Index.hu Zrt.-től és az Indamedia csoporttól.

Borítókép: Frei Tamás Kobalt című regénye. Kép forrása: Libri.hu.